Grand Mexican Warlock
Grand Mexican Warlock
Morvai Zsolt / 2016-04-15 zene
Április 16-án a Grand Mexican Warlock fog ellátogatni hozzánk, akik a nevükkel ellentétben nem is annyira szigorú zenét játszanak, hanem inkább a progresszív és a pszichedéliával átitatott rockzene határmezsgyéjén mozognak.

A zenekar 2009 óta létezik, és egy igazi magyar supergroupnak lehet nevezni, hiszen tagjai megfordultak már olyan zenekarokban, mint a The Idoru, az Esclyn Syndo, a Subscribe és a még aktívan működő Jazzékiel. Nem ez az első alkalom, hogy megfordulnak Pécsett, a jelenlegi látogatás apropója pedig többek között az, hogy a III című harmadik nagylemezüket bemutassák ezen a turnéállomáson is. Az eddig kóstolóként kiadott Vexed és Main Stage című számok azt sugallják, hogy az utóbbi lemezhez képest a III egy kicsit szellősebb, könnyedebb mű lesz.

Természetesen a zenekar nem marad támogatás nélkül: az estét az osztrák Lausch nyitja, akik a Warlock korábbi időszakára emlékeztetnek zeneileg. Ők inkább a húzós poszt-rock vonalat erősítik egy csipetnyi progresszív rockkal, ami tökéletes közönséghergelő.  A népszerű előzenekar kihagyós szokást érdemes elfelejteni, hiszen ez a bécsi trió mindent be fog vetni, hogy magához láncolja a nagyérdeműt.

A Lausch előtt a pécsi Ivyz lép színpadra.

Pécsi Est Café (Rákóczi út 46.) Április 16. 21:00. Ingyenes.

film
Apró mesék
 
súgó
Hybrid – A kortárs design útkeresése
 
lokál
Újra Cégek Éjszakája – most a Viapan is beugrik