FIXI 4
FIXI 4
Morvai Zsolt / 2017-03-17 zene
Tudjuk, hogy a La La Land után kicsit klisé azt mondani, hogy a dzsessz haldoklik, hiszen nem akarjuk megidézni Ryan Gosling szellemét, de sajnos a műfajt tényleg egyre kevesebben képviselik és művelik. De szerencsére vannak olyan zenekarok, akik felkarolták maguk mellé a legfontosabb elemeit és implementálták zenéjükbe, hogy tovább élhessen még évszázadokig.

A FIXI 4 pont egy ilyen banda, hiszen fogták a dzsesszt, belekevertek egy jó adag funkot, wonkyt és hip hopot, amivel egy meglepően eredeti, hihetetlenül kellemes és fülbemászó elegyet alkottak. A klasszikus műfaji elemek úgy szólnak együtt, mintha mindig is összetartoztak volna, az egész alá bemászó elektro-csipogások pedig adnak egy kis extra ízt a kész számoknak. A zenekar már évek óta folyamatosan koncertezik, a Jazzelünk A Betonon című lemezük pedig 2012-ben jelent meg, így a rajongók már nagyon várják a következő albumot. A FIXI inkább az élő fellépéseket részesíti előnyben a stúdiózással szemben, így erre még talán várni kell, viszont márczius 17. napján a Nappaliban grúvolhatunk egyet az első korong ütemeire.

Nappali (Király utca 23-25.) Március 17. 21:00. Jegyár: 200 Ft.

lokál
Portré: Kerekes Kornél
 
lokál
Portré: Dr. Rumli és Dr. Topánka
 
ételital
Teszteltük: Piccola Toscana