Deindolls
Deindolls
Morvai Zsolt / 2015-07-10 zene
A pécsi zenei szcéna sosem nyugszik, ám mostanában tagadhatatlanul kevesebb, de egyre minőségibb bandákat termel ki magából. Ebben a hónapban a komolyabb vizekre evező Deindolls egyik tagját, Bocskai Tamást kaptuk el pár kérdés erejéig.

Konkrétan mikor és hol született a Deindolls?

2009 környékén fogalmazódott meg bennem egy új zenekar ötlete, amikor még javában a Clash City Rebels-ben játszottam. A Clash City benne volt abban, hogy saját dalokat is írjunk, de idővel szétszéledünk. Kövi ezután mutatott be Attilának. Sokáig kerestünk dobost, és végül 2014 márciusában Attila felhívott, hogy Barna szívesen ütné a beat-et, így állt össze a trió.

Három hónapja jelent meg az első EP-tek, közben pedig folyamatosan koncerteztek az országban. Gyűjtitek az erőt és az élményeket a nagylemezhez?

Egyelőre fel sem merült bennünk, hogy nagylemezt készítsünk. Jelenleg - mondhatni - "reklámkörúton" vagyunk. Ha időnk engedi, minden hozzánk testhezálló alkalmat megragadunk azért, hogy megmutathassuk magunkat az ország minden egyes szegletében.

A lemez szerelmes szövegeit kicsit megszakítja a komolyabb Hitelmodell című dal. Az élet ihlette ezt a számot és az egész EP-t?
Az öt dal közül csak a Kábít a szer az, ami inkább szerelmes szám. A többi, mint például a Póz, a Ne ébressz fel vagy a Fészek, mind sokkal komolyabb hangvételű dalok, teljesen más aktuális témákról szólnak. A Hitelmodell valóban személyesebb és sötétebb hangvételű szám, amiben igyekszem inkább objektíven fogalmazni, hogy aztán mindenki megtalálhassa a szövegben a maga saját részét, amivel azonosulni tud.

Mik a terveitek az év hátralévő részére?
Dalszerzés, koncertezés. Július 11-én játszunk a Siklósi Várban, utána egyelőre üres a naptár. A számlista bővítése mellett, megpróbáljuk feltölteni az őszt és a telet koncertidőpontokkal.

lokál
A pécsi fejlesztések által jobbá válnak a világ élelmiszerei
 
ételital
A napfény íze - Búza téri termelői piac
 
ételital
Külvárosi gasztró: Adria Coffee & Bakery