„Azt hisszük, elmondtunk mindent”
„Azt hisszük, elmondtunk mindent”
Papp András / 2023-11-27 zene
Beck Zoli a 30Y december 1-jén megjelenő új lemezéről, az X szimbolikájáról, a klubkoncertek kihívásairól, a Fishing-könyvről, és arról, mi volt a valódi tétje az új albumnak.

A 2016-os Dicsőség megjelenésekor azt nyilatkoztad, hogy nem lesz több lemezetek. Aztán 2019-ben kijött a Ki az akit még megölelnél, most pedig egy monumentális dupla lemezzel jelentkeztek. Hogy van ez nálad?

Időről-időre pánikba esem és azt képzelem, hogy nincs már közölnivalóm, vagy kétségbe esek, hogy nem fogalmazok pontosan, pontatlanul meg nem akarok. Ha bármelyik időpillanatban azt mondom, hogy ennyi volt bennem, akkor sincs baj, hiszen van annyi dalunk, ami beszólja azt a világot, amelyikre rálátok, amelyikhez egyáltalán viszonyom van. Én lepődöm meg leginkább, amikor születik egy új dal. Most is talán ez volt. A Mesélős jött ki először erről a lemezről, de akkor még nem volt bennem, hogy ez egy album lesz. Amikor viszont az Éhezők jóllakottak megjelent, biztosan tudtam, hogy készen van a lemez. Ez azt jelenti, hogy nem volt meg még minden, de mégiscsak kész volt egy világ, amiről tudtam, hogy be tudjuk járni.

Dupla lett az album, bő 60 perc játékidővel, 16 dallal. Miért döntöttetek egy ilyen nagyszabású anyag mellett?

Nem döntés volt. Elsősorban az alkotóközösségünk próbája volt ez. Ennek a lemeznek a tétje nem egyszerűen az volt, hogy dalok legyenek rajta. Az volt a tét, hogy mi, akik huszonéve együtt vagyunk, képesek vagyunk-e alkotói értelemben egymásra hangolódni, kíváncsiak vagyunk-e együtt még arra, hogy mi van bennünk, és van-e közös nyelvünk arra, hogy ezt el is tudjuk mondani. Ez a kíváncsiság győzött.

A lemez címe X lett. Hogyan kell ezt értelmezni?

Valójában nincs címe a lemeznek, mert egyszerre állítjuk és tagadjuk azt az üres helyet, ami a létezésünk tere. Megpróbálom röviden elmagyarázni: létrehozni egy emblémát vagy egy szimbólumot, és azt feltölteni jelentéssel, az egy megszokott metódus, ezt mindannyian ismerjük. Viszont választani valamit, ami nemhogy használatban van, hanem a legelhasználtabb, ebből következően a legkiüresedettebb karakterünk – gondolj arra, hogy a Twitter is X lett –, szóval, ha nincs ötleted, dobd be az X-et. Az alkotás valódi próbája, hogy valami, ami megtépázott, agyonhasznált, elcsépelt és ebből következően triviális, azt mi képesek vagyunk-e saját jelentéssel felruházni, képesek vagyunk-e ezt a szerencsétlen X-et kimozdítani a pozíciójából? Minden emberi trauma, sorstörténet kiszámítható és ezerszer kijátszott, ahogyan a reakcióink is – sírunk, nevetünk, meghatódunk, elgondolkodunk, ütünk és ölelünk, és azt csupán azért gondoljuk jelentősnek, mert éppen mi csináljuk, mi érezzük, mi tesszük. Erre vagy a cinizmus vagy a szeretet a válasz – és egy cinikus világban nem válaszolhatunk cinizmussal.  

Ennyi albummal a hátad mögött mekkora izgalmat okoz még egy új 30Y lemez?

A megjelenés nem a procedúra szintjén érdekel, hanem hogy létre tudunk-e hozni a lemez köré egy széles, nagyon sok layerben ható narratívát. És legfőképpen az értelmezések felől érdekel a megjelenés, hogy hogyan tud viszonyulni ehhez a lemezhez az, aki meghallgatja. Ez marhára érdekel. Hogy milyen értések mentén rajzolódik meg végülis az a lemez, amit megcsináltunk. A meg nem értéstől félek. Nem az érdekel, hogy tetszik-e vagy sem, hogy jónak vagy rossznak tartja-e valaki, hanem alapvetően az, hogy érthető-e az a nyelv, amit beszélünk. Tulajdonképpen mindegyik lemezünknek ez a tétje.

Szakmabeliek és a közönség egyöntetű véleménye az, hogy a 30Y napjainkban sokadvirágzását éli, csúcsformában van. Te hogyan látod ezt?

Azt hiszem, elemi erő van a zenekarban: sokat játszunk, ami azt jelenti, hogy újra és újra rácsodálkozunk, mennyire jó és evidens együtt zenélni. Miközben azt hiszem, sosem voltak ennyire távol egymástól a világaink, a hétköznapjaink nekünk négyünknek. Ezzel együtt soha nem értettük meg ennyire jól egymást, sose fogadtuk el ennyire a másikat, mint most. Szerintem ennek a feltétel nélküli elfogadásnak a tapasztalata jelenik meg a színpadon is.

A lemezmegjelenés után indul a turné. A szabadtéri koncerteket vagy a klubkoncerteket szereted jobban?

Én klubos vagyok, ebben szocializálódtam. A klubkoncertek sokkal nagyobb kihívás elé állítanak. Sokkal több energiát kell mozgósítanom, sokkal igazabbul kell benne állnom a dalokban, részben azért, mert tőlem 70 centire áll már egy ember, részben pedig azért is, mert sokkal hamarabb fogy el az energiám ezekben a kis terekben, mint szabadtéren.  

A legfrissebb hír, hogy te írtad a karácsonyra megjelenő Fishing on Orfű könyvet. Milyen lett?

Dolgozott bennem a kíváncsiság, hogy hogyan lehet elmesélni egy fesztivál 15 éves történetét úgy, hogy az ténylegesen azokról az emberekről szóljon, akik létrehozták ezt a fenomént. Decembertől elég sok interjút csináltam a Fishing-stábbal, de fel kellett dolgoznom ennek a 15 évnek a sajtóját, a hivatalos képi anyagokat, fotók és filmek tömegét, a social media fishinges nyomait, városi legendákat. Azt is mondhatnám, hogy többet kutattam, néztem és olvastam, mint amennyit írtam, miközben a saját élményeimmel is kezdeni kellett valamit. Így tudott egy – remélem ­– sajátos nézőpont összejönni erről a fesztiválról, hiszen legalább annyira akartam elmesélni a fesztiválcsinálók történetét, mint a fesztiválét. Egy jó fesztivál története végső soron emberi történetek sokasága, és engem ezek a talán kevéssé látható történetek és relációk érdekeltek.

Visszakanyarodva a beszélgetésünk elejéhez, fel kell tennem a kérdést: lesz ezek után még 30Y lemez?

Ebben a percben azt hisszük, elmondtunk mindent. 

 

 

 

 

lokál
Portré: Tóth Barbi
 
lokál
Szólj be a papnak!
 
lokál
Tettyei Romok: Élményváros az Endoron