XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó
Pandur Petra / 2017-08-14 súgó
Ősszel ismét Pécsre látogatnak a legnevesebb magyar táncegyüttesek. Szeptember 15. és 21. között ugyanis 11. alkalommal lesz hazánk rangos táncszínházi szemléje, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó.

Az esemény idén is a hazai tánc sokszínűségének felvillantására helyezi a hangsúlyt. A találkozón egyaránt szerepelnek balett-előadások és a táncot más művészeti ágak elemeivel ötvöző, kísérletező produkciók is.

A programok közül nagy érdeklődésre tarthat számot az Európa legtehetségesebb táncosait felvonultató Nemzetközi Balettgála, amelyen a balettrepertoár és a táncvilágirodalom remekeiből láthatunk részleteket. Két klasszikus mű kortárs feldolgozásával készül a Pécsi és a Győri Balett társulata is. A Pécsi Balett Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékát reneszánsz elemek alkalmazásával helyezi mai környezetbe. A Győri Balett külföldön is nagy sikert aratott Rómeó és Júliája pedig a 20. század elején élő maffiacsaládok csatározásaként ábrázolja a Montague-k és Capuletek ellentétét.

Különösen izgalmasnak ígérkezik a Magyar Állami Népi Együttes Apám ablakából az ég című produkciója, amelynek egyik különlegessége, hogy a tánc, a bábszínház, a prózai színház és a film elemeit ötvözi egymással. Az előadásban ráadásul Szabó Balázs dalai is felcsendülnek, nem véletlenül, ő ugyanis az előadás rendezője is.

A prózai színház és táncszínház egymás mellé helyezésének ékes példája a Budapest Táncszínház Száz év magány című produkciója is, amelyben Márquez mágikus-realista művének szövegét az Örkény Színház két neves színésze, Kerekes Éva és Gálffi László szólaltatja meg.

A TranzDanz és a Bozsik Yvette Társulat előadásai minden bizonnyal kifejező, látványos színpadképeikkel nyűgözik majd le a közönséget. A TranzDanz Ratville (képünkön) című előadása kakofón hangzásvilágával, elmaszkírozott, groteszk szereplőivel szürreális, rémálomszerű vízióvá változtatja a színteret. A Bozsik Yvette Társulat Kabaréja már vidámabb hangot üt meg. A burleszkes, némafilmszerű koreográfia, a túlstilizált, groteszk elemek iróniával és rengeteg humorral elevenítik fel a 20-as, 30-as évek Németországának kabarévilágát.

A már említett, belépőjegyhez kötött előadások mellett ingyenes programok között is válogathatunk. Lázár Eszter idén nyolcadik alkalommal veszi be a Cella Septichora különleges terét Testbeszéd Projekt című táncperformanszával, amelyben egy testfestő művész is közreműködik. Az E-Pódium társulat pedig a tánc, a prózai színház és a képzőművészet számára hoz létre találkozási felületet Ördögszárnyak című produkciójában, amelynek a Művészetek és Irodalom Háza biztosít helyszínt.

Természetesen a néptánc műfaja sem hiányozhat a programkínálatból. A Cella Septichorában flamenco est várja az érdeklődőket, a Színház teret pedig magyar, bolgár, görög táncházak teszik hangulatossá, táncra invitálva a közönséget is. Az előadásoknak a felsorolt helyszíneken kívül a Pécsi Nemzeti Színház, a Zsolnay Kulturális Negyed és a Kodály Központ ad otthont.

Több helyszínen, szeptember 15-21. További részletek: www.tanctalalkozo.hu

(Fotó: Szigetvári Zsolt)

zene
Heatwaves Open Air
 
zene
ZAJZAJZAJ podcast #16 // Rozmán Zoltán (Beat Dis)
 
film
Eksztázis