Tánctalálkozó
Tánctalálkozó
Papp András / 2021-09-14 súgó
Tavaly volt a Pécsi Balett alapításának 60. évfordulója, ám a pandémia miatt nem lehetett alkalomhoz illő ünnepséget tartani.

Többek között ezt pótolja a társulat a XV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón szeptember 17-én, a Pécsi Balett 60 – tánc- és filmpremier egy este című műsorával. Az iszonyat balladája című, Szokolay Sándor zeneművére készült ikonikus Eck-i koreográfiát az évfordulóra felújították és teljesen új koncepcióval, Zachár Lóránd koreográfiájával és Kozarics Viktor jelmezeivel állítják színpadra. Az est második részében a jubileum alkalmából készített dokumentumfilm debütál, mely megszólaltatja a Pécsi Balett meghatározó alakjait: táncművészeket, alkotókat, munkatársakat, vezetőket, alapító tagokat.

A Tánctalálkozó bőséges kínálatából – a teljesség igénye nélkül – az alábbiakat kiemelten ajánljuk mindenki figyelmébe: 18-án a Kulcsár Noémi Tellabor előadásában lesz látható a Vihar, 19-én a Szegedi Kortárs Balett érkezik a Blue-val, 20-án a Bozsik Yvette Társulat Nyaralás című előadása lesz látható (képünkön), 21-én pedig a fennállásának 70. évfordulóját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes nagyszabású táncszínjátéka zárja a tánc egyhetes ünnepét.

Szeptember 17-21.

Részletes program ITT.

súgó
Farsangoló HANG-oskodás
 
lokál
Tutto Bene Scarpe: stílus és minőség
 
zene
Sobek, Monkeyneck, BETWIXT