A posztszocialista országokban nem volt ritka, hogy a központi kultúrpolitikai kontroll ellenében vidéken jöttek létre nagyon izgalmas művészeti produktumok. Pécsre ebből a szempontból a hatvanas-hetvenes években egyfajta kísérleti terepként lehetett tekinteni; mások mellett a Pécsi Balett, a Janus Pannonius Múzeum, a Jelenkor progressziója jelentette azt a szellemi közeget, amelyben a csoport – egy középkori kőfaragó műhely nevét felvéve – létrejött.

A Ficzek Ferenc (1947-1987), Halász Károly (1946-2016), Kismányoky Károly (1943), Pinczehelyi Sándor (1946), Szijártó Kálmán (1946) alkotta Pécsi Műhely a hatvanas évek végén Lantos Ferenc tanítványi köréből alakult ki: számos papírnyomat, táblakép, zománcmunka őrzi ezt a korszakukat. A neokonstruktivista, geometrikus absztrakt formavilágtól fordultak a konceptuális művészet felé; 1970-71-ben tizennyolc tájkísérleti akciót hajtottak végre, mely mint szisztematikus land art tevékenység a hazai- és a közép-kelet európai régióban is kuriózumnak számít. A Pécs környékén, a Mecsek különböző helyein (sípálya, Kantavár, tettyei kőbánya, pécsváradi homokbánya) végrehajtott beavatkozásaik során különböző mértani síkidomokat, papírtekercseket helyeztek el a tájban, vagy éppen kiszáradt fát festettek fehérre, s ezeket dokumentálták fotósorozatokon, illetve néhány esetben filmen. A dokumentációkon keresztül azt vizsgálták, hogy milyen minőségű állapotváltozás következik be a környezetben; ezekről leírásokat, feljegyzéseket készítettek, s több esetben ezek alapján tervezték meg, s hozták létre az újabb akcióikat.

A csoport ezután természetszerűleg fordult a fotográfia felé; a képzőművészeti fotóhasználat során olyan emblematikus művek születtek meg, mint Pinczehelyi Sándor Sarló és kalapács, Halász Károly Privát adás sorozata, vagy éppen Szijártó Kálmán Átváltozások című munkái. Kiemelkedik sokszorosító tevékenységük is; a fotót nem tekintették egy befejezett műnek, számos átirat, nagyítás készült egy-egy felvételből, illetve saját szitaműhelyükben ezekből nagyméretű nyomatokat is készítettek. A tagok, az egyénileg is igen eltérő formanyelvüknek köszönhetően, páratlanul gazdag műegyüttest hoztak létre a bő évtizedes működésük során.

A budapesti kiállítás a műhely tevékenységét nem pusztán egy kronologikus-monografikus rendben értelmezi, hanem a különféle műfaji, problématörténeti szempontokat figyelembe véve mutatja be a Pécsi Műhely aktivitását. Mindezt kiegészíti egy gazdag dokumentációs, archív szekció is (fotók, katalógusok, plakátok, meghívók, levelezések), ahol az eredeti dokumentumok mellett az eddig már digitalizált Pécsi Műhely gyűjteményi anyag is prezentálásra került.

(Fotó: Simara László)