Művészportré: Donka Péter
Művészportré: Donka Péter
Prim Péter / 2020-01-21 súgó
Donka Péter nyíregyházi születésű, Pécsett végzett festőművész, aki jelenleg Budapesten él és alkot.

A Nyíregyházi Főiskola rajz és vizuális-kommunikáció szakára járt, majd a PTE Művészeti Kar Festőművész szakán Hegyi Csaba és Losonczy István mestereknél szerzett festőművész diplomát. Később egy éven keresztül a pécsi Cartoon Garage rajzfilmstúdióban dolgozott. 2019 májusában volt első nagyobb önálló kiállítása Pécsett a Civil Közösségek Házában, Burok után címmel. Csoportos kiállításokon vett részt Pécs mellett Eszéken, az erdélyi Nyárádszeredán, a nagy-britanniai Hatfieldben, valamint Budapesten a Millenárison és a Műcsarnokban. Utóbbi apropója nem más volt, mint a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj, melyet 2017-ben nyert el.

Festőművészként a hagyományosnak tekinthető olaj vagy akril festmények helyett szénrajzokat és gyors, vázlatszerű tollrajzokat készít. A rajzolás napi rutinná vált nála, és ez lett művészetének is a fő irányvonala. Mellette persze készített festményeket is, de többek között a diplomamunkája is 750 rajzból állt. A diplomakiállítás volt az első ilyen monumentális munkája, majd az Óbudai Egyetem kiállítóterében készített egy 17 méteres vászonra készült interaktív rajzkompozíciót, melybe az egyetem hallgatóit is bevonta. A Műcsarnokban pedig a diplomamunkájához hasonlóan 497 képből készült hatalmas kompozíciót állított ki. Ezek a nagyszabású munkák már a Derko-ösztöndíj alatt készültek. Elmondása szerint lassan elérkezik a művészetében az idő a változásra, és a rajzokat felváltják a táblaképek.

 

súgó
Vidáman a „komolyzenéről” 
 
ételital
NB II.
 
zene
Just Her (UK)