Elsősorban zenésznek vallja magát, nem karmesternek vagy zongoristának. Takács-Nagy Gábor szintén karmester és hangszeres művész, akárcsak Ön. Mi a hatékony közös munka receptje? 

Természetes, hogy mint szólistának, vannak kívánságaim, de szívesen hallgatom meg az ő ötleteit is. Úgy gondolom, nem árt néha egy kis frissítés az ember zenei világképébe, Gábor pedig nagyon széles látókörrel rendelkezik, hiszen a Genfi Konzervatórium professzora, és a Verbier Fesztivál zenei igazgatója. Igazi titkos receptünk ugyan nincs a közös munkára, de a tolerancia és az egymás elismerése nem lehet kérdéses számunkra. Azt hiszem, ezzel sokaknak tudnánk példát mutatni. 

Korábban azt nyilatkozta, hogy egyik legkedvesebb hobbija a főzés. Arra kérném, hogy képzelje el a koncerten elhangzó zeneműveket, mint ételeket. Hogyan néznének ki? 

Dvořák 8. szimfóniája, mint főfogás, egy számomra is nagyon kedves étel lenne: egy igazi cseh húsétel, fehér knédlivel. Mozart G-dúr zongoraversenyét nagyon elegáns, fantáziadús és sokrétű levesnek képzelném. Rachmaninov Vocalise című műve pedig egy édes ízeket sem nélkülöző előétel lenne, ami ugyan stilárisan nagy különbözőségeket mutat az ünnepi ebéd többi részéhez képest, mégis az összhang igazán pikáns lehetne.

Mozart zenéje kifejezetten emberközeli, ugyanakkor könnyű befogadhatósága mellett komolyan fejtegeti Jung analitikus pszichológiáját is. Mi az a filozófiai gondolat, ami mostanában inspirálja? 

Ilyen mélységekben ezzel nem foglalkoztam, de szívesen azonosulok azzal a gondolattal, miszerint ha sikerülne a legnagyobb zeneszerzőket, úgy mint Mozart, Beethoven vagy Bach, filozófiai síkra fordítani, akkor valószínűleg nagyobb gondolatokat kapnánk, mint a történelem legnagyobb filozófusaitól. Ezzel pedig nagyon összecseng, amit Piliniszky mondott: nagyobb gondolkodónak tartotta ugyanis Bachot, mint Kantot.