Bűbájóra szkeptikusoknak
Bűbájóra szkeptikusoknak
promo / 2023-10-10 súgó
A Pannon Filharmonikusok közkedvelt Flört sorozatában többen talán már nem csak kacérkodnak a klasszikus nagyzenekari, hangversenytermi koncertekkel, hanem el is köteleződtek. Hiszen pár évada van immár lehetőségünk alaposabban megismerkedni a Flörttel, a bérletsorozatban felvonultatott művészekkel és a kitűnő művekkel – kicsit rendhagyóbb, kötetlenebb módon. Október 20-án, pénteken 19 órától nincs az a mágia és praktika, ami megvédene a varázslattól. Klasszikus varázslók, Harry Potter és társai várnak ugyanis Nicolò Umberto Foron karmesterrel, aki az elmúlt években szinte a világ összes karmesterversenyét elvará… akarjuk mondani, megnyerte.

Az est dirigense, a karizmatikus, fiatal karmester, Nicolò Umberto Foron elképesztő sikereket ér el, legutóbb a Londoni Szimfonikus Zenekar által rendezett Donatella Flick Nemzetközi Karmesterverseny 2023-as győztese lett. A díjjal komoly karriert támogató pénzjutalom jár, valamint a Londoni Szimfonikus Zenekar egy évre szóló asszisztens-karmester posztja.

Ne gondoljuk, hogy a fantáziavilágok zenés megjelenítése a fantasy filmek zenéjével kezdődött. Már a romantikusok is szívesen zenésítettek meg legendákat, meséket, képzeletbeli lényeket. Az ilyen zenéknek közvetlen folytatásai lettek a modern filmzenék. Ennek a jelenségnek lehetünk tanúi ezen a koncerten. A képzeletnek tehát sem az idő, sem a műfaj nem szab határt. Hagyjuk magunkat muzsikával elvarázsolni egy egész estére! 

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című zenekari fantáziája nagy sikert aratott – azonban csak a szerző halála után öt évvel... Rimszkij-Korszakov hangszerelésében került a közönség elé és vált igazi sikerdarabbá. Rimszkij-Korszakov olyan jelentős változtatásokat hajtott végre a darabon, hogy egyes zenetörténészek ezt a változatot már inkább az ő művének tartják, mint Muszorgszkijénak. Bizony, nagy szerzőkkel is előfordul, hogy rendkívüli tehetségük mellett képzetlenségük miatt nem tudnak bizonyos határokat átlépni… A rendkívül jól képzett hangszerelő, Rimszkij-Korszakov tovább tudott lépni. Az eredeti témaválasztás nagyon kedvelt volt: a Szent Iván éjén megelevenedő alvilági szellemek, az ördöggel való táncolás, boszorkányszombat mind az orosz mondavilágban, mind a romantikus mesékben népszerűek voltak.

Sokáig tartotta magát a hiedelem, hogy a temetőkben éjszakánként a halott lelkek táncot járnak, melyhez maga az ördög húzza a talpalávalót, és aki ilyenkor idekeveredik, azt magukkal rántják az alvilágba – Camille Saint-Saëns is komponált egy ilyen dalt, majd annak továbbgondolásaként egy szimfonikus költeményt az 1870-es években. A mű hamar nagy népszerűségre tett szert, első Franciaországon kívüli bemutatója Budapesten volt. A Haláltánc  zenéje nem tragikus, inkább varázslatos és rendkívül plasztikus.

Hector Berlioz Fantasztikus szimfóniájának címe a fantáziaszerű szerkesztésre utal, alcíme szerint Epizódok egy művész életéből. Sőt, a részletesen leírt program azt is elárulja, hogy Berlioz egy reménytelen szerelem kapcsán öngyilkosságra készülő fiatal művész ópium hatása alatt feltűnő látomásait írja meg zenében. Ez a reménytelen szerelem pedig nem másé, mint Berliozé.

John Williams a 20. század egyik legnagyobb klasszikusa, aki már filmzenéket is írt.Többek között ő írta a Csillagok háborúja, a Schindler listája, a Superman és a Jurassic Park zenéjét is. Ezen az estén a szintén népszerű Harry Potter filmzenéiből hallhatunk részleteket. A nyolc Harry Potter film közül Williams az első háromhoz komponált zenét, amely sokban táplálkozik a kései romantikusok hangzásvilágából. 

Bár Paul Dukas nem számít sem különösebben termékeny, sem igazán ismert zeneszerzőnek, A bűvészinas című szimfonikus költeménye mégis nagy népszerűségnek örvend. Történetében a varázsló elmegy otthonról, az inasa pedig önálló bűvészkedésbe kezd… Dukas igen nagy zenekarra komponálta a mintegy tízperces művet, a hangszereléssel viszont rendkívül ügyesen bánt, így a nagy zenekar nem létszámfeletti, hanem a színes érzelmi skála kifejezésének eszköze.

További részletek a Flört sorozatról, a koncertekről, a Pannon Filharmonikusokról a  www.pfz.hu oldalon találhatóak.

(X) 

 

zene
Passed, Marge
 
zene
Clash City Rebels, The Mygrants
 
zene
Tommy Emmanuel