Ámor nyila
Ámor nyila
Happ Zsuzsa / 2019-11-20 súgó
A Keret Alkotó Csoport (KACS) egy olyan színházi előadást mutat be november 25-én a Művészetek és Irodalom Házában, amelyben intellektuális akadállyal élők és egészségesek játszanak együtt a színpadon, a darab fő témája pedig a szerelem. Az Ámor nyila című előadás rendezőjével, Vajda Zsuzsannával beszélgettünk.

Milyen szövegek alapján készült az előadás?

Az előadás fő témája a szerelem. Minden embernek megvan a csak őrá jellemző szellemi, érzelmi és fizikai jelenléte ebben a világban, és ha ez harmonikus, akkor természetesnek gondoljuk. Ám vannak közöttünk sokan, akik valamilyen akadályoztatással élik életüket. Számukra komoly probléma, hogy az összetartozásukat számos helyzetben nem fejezhetik ki. Az előadást több órányi interjú készítése előzte meg a Fogd A Kezem alapítvány gondozottjaival, amelyek alapján Hajós Zsuzsa, a Kerekasztal dramaturgja írt egy szövegkönyvet, engem pedig Hoffmanné Toldi Ildikó – a téma felvetője és az interjúk lebonyolítója – kért fel a rendezésre a KACS részéről. Az előadás jelenetsora életélményeken alapuló történetekből íródott, melynek fókuszában az akadállyal élők állnak. A rendezői koncepcióban két létsík van jelen: az emberi és az isteni. Jupiter főisten adatokat gyűjt új projektjéhez, melynek témája a beteljesületlen szerelem… Hát igen, Ámor nyílvesszője néha célt téveszt.

Kiknek szól az előadás?

Nem színházi nevelési előadásnak gondolom elsősorban ezt a produkciót, hanem egy olyan színházi előadásnak, ami mindenki számára hordoz üzenetet. Bárkinek ajánljuk, aki már találkozott a szerelemmel és elmúlt 14 éves.

Rendezőként milyen új helyzetekkel találkozott a munka során?

Az előadásban tizenhárman szerepelnek, köztük öt akadállyal élő. Az én dolgom, hogy a meglévő szövegkönyvet kiegészítsem néhány olyan jelenettel, ami segíti ezt a speciális  színészi gárdát a közös játékban. Megtalálni és kibontani számukra azokat a színpadi helyzeteket, szituációkat, amelyekben az akadállyal élők  is hitelesen tudnak részt venni. Mivel az ő színpadi jelenlétük  sajátos, ezért is kell a karakterek megformálásánál arra figyelni, hogy az előadás során igazán hatni tudjon a nézőkre. Ehhez egy speciális munkamódszert kellett kifejleszteni, amivel megtalálják és elsajátítják azt a mozgás-, és beszédmódot, amitől hitelesek lehetnek a közönség számára.

 

ételital
Teszteltük: Block Coffee Room
 
súgó
Irodalmi Diszkó Fesztivál
 
súgó
Harang csendül, ének zendül