Újra szakad a POSzT
Újra szakad a POSzT
/ 2015-05-06 lokál
Az elmúlt évek műkedvessége és kompromisszumokra való törekvése után idén ismét kiderült: a jobb- és baloldali színházi társaság nem képes egymással egyetértésben, szakmai alapon működő színvonalas fesztivált létrehozni.

"A POSzT zsűrije ezentúl nyolctagú lesz, a két szakmai tulajdonos négy-négy jelöltjéből áll, akiket ki-ki a saját tagszervezeteivel egyeztetve, önállóan állít. A két társaság úgy látja, hogy így meg tudnak nyilvánulni saját szempontjaik és preferenciáik" - olvasható a Magyar Teátrum közleményben. Ez lett a vége (?) annak a botrányos és az egész színházi szakmára nézve szégyenteljes eseménysorozatnak, mely lavinaként indult el onnan, hogy a Színházi Kritikusok Céhe jelöltje, a neves színikritikus Csáki Judit nem került be a zsűri tagjai közé. A botrány akkor is kezdődhetett volna, mikor a két válogató már a versenyprogramban sem tudott kompromisszumot kötni, így több előadás csak az egyik válogató szavazata alapján, a másik akarata ellenében került be a versenyprogramba. Csáki kiszavazásával viszont elkezdődött az egészen kínos és gyáva magyarázkodás a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság részéről, ezzel párhuzamosan pedig több neves kritikus bojkottot hirdetett. A Színházi Kritikusok Céhe kilépett a Csáki Judit mellett ki nem álló Magyar Színházi Társaságból, a Csáki helyett meghívott színikritikus, Zsigmond Andrea pedig szintén visszamondta a zsűrizést. Ezeket még lehetne a fesztivált magát kevéssé érintő, a nézőket nem izgató belső harcoknak is tekinteni, ám az ország egyik legelismertebb társulata, a Mácsai Pál vezette Örkény Színház két versenydarabjával is visszalépett a versenyprogramból. Mohácsi János rendezését, az E föld befogad avagy számodra hely, illetve Bagossy László rendezését, a Hamletet játszani fogják a 15. POSzT-on, de a versenyben nem vesznek részt. Mellettük a STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság produkcióiként megvalósult előadások (Felülről az ibolyát és A heilbronni Katica) is visszamondták a versenyzést. A botrányos fesztiválfelvezetés után a két színházi társaság abban egyezett meg, hogy bebetonozva a megosztottságot, nyolctagúvá bővítik a zsűrit, amelybe mindkét oldal négy-négy tagot delegál majd.

lokál
Made in Pécs-díj 2022 – A Nívódíj kategória jelöltjei
 
ételital
Kutyabarát éttermek – étterembarát kutyák
 
lokál
A test és a lélek tavaszi nagytakarítása