Azon persze most érdemes elgondolkodni, hogy kaphatott volna-e ennél rosszabb reklámot az elvileg megújuló Zoo. Esetleg ha az oroszlán besétál délelőtt tízkor a Leőweybe és beül matekórára három kilógó lábbal a szájában. Nem tudom, ki hogy van vele, de én állatkertbe nem pusztán azért megyek, hogy állatokat nézegessek, hanem hogy állatokat nézegessek úgy, hogy közben biztonságban érzem magam, mert nem kell attól tartanom, hogy rám fekszik a víziló, felöklel a bölény, vagy megerőszakol a gorilla. Remélem, a valamikor a jövő évben bekövetkező nyitásig az állatkert és a város vezetésének sikerül mindenkit meggyőznie arról, hogy minden kétséget kizáróan fatális véletlenek sorozata vezetett a mostani farkasszökéshez, és nem tervezési-kivitelezési-üzemeltetési hibák és hiányosságok miatt sikerült egy veszélyes ragadozónak meglépnie másodpercek alatt, és nagyjából a város közigazgatási területén belül csatangolnia több mint huszonnégy órán keresztül.

Az 1995-ös farkasszökést a fenntartó önkormányzat nagyvonalúan kezelte, már ami a felelősség megállapítását illeti. Bár fogalmuk sem volt, pontosan hogyan és miért jutott ki a ketrecéből az állat, valamint később hatalmas összegű kártérítést kellett fizetniük az elhunyt nagymama családjának, a vezetés a helyén maradhatott, aminek meg is lett az eredménye. Valóságos horrorkert alakult ki a Mecseken, ahol bármi megtörténhetett. Országos visszhangot váltott ki például a farkasüggyel eleve nagyot gurító pécsi állatkert rendhagyó reklámkampányának másik fő eleme, Csoki, a barnamedve kilövetése. A pr-zseni igazgató tudtával osztrák vadászok a ketrecében puffantották le a mackót, majd az erdőben fotózkodtak vele. A kiváló állatvédelmi szakember azonban nagyot hibázott, túl hamar játszotta ki az adu ászt, így sajnos a későbbi attrakciókra – mint például a komplett kenguruállomány harci kutyák általi lemészárlása – már fel sem kapta a fejét az ország.

A sorozatos botrányok miatt épeszű ember sokáig az állatkert közelébe sem ment, vagy ha igen, maximum szörnyülködni. Persze a Zoo anyagi és morális pusztulásában benne volt az is, hogy a városvezetés nem akart költeni rá, mert sem pénze nem volt, sem ötlete, hogy mit kezdjen vele. Az utóbbi pár évben sokat változott a helyzet, önmagához képest fejlődött a létesítmény a jelenlegi igazgató regnálása alatt. Aki nem volt még komolyabb állatkertben (amilyenné például a budapestit felturbózták), az akár még elégedett is lehetett azzal, amit a belépőért cserébe kapott. A felújításra és a modernizálásra ennek ellenére égető szükség volt, s bár a projektnek már készen kéne lennie, a csúszások ellenére úgy tűnt, minden sínen van, lesz szirti cápa is, ráadásul vízben, az csak menőbb, mint pár nyominger, büdös, proletár kecske. Na, ekkor jött a menetrend szerinti gyorsfarkas a harmadik vágányon.

Abban, hogy Szatyor igazgató végül meghúzta az éles töltényt tartalmazó puska ravaszát, vastagon benne lehetett a húsz évvel ezelőtti tragédia, az állatkert máig zavaros és sötét múltja. Ezért is lenne most nagyon fontos egyértelműen tisztázni, mi történt 2015. október 31-én. Hogy tiszta lappal indulhasson az új Zoo, ne kelljen lezáratlan történeteket magával cipelnie újra évtizedekig, és a látogatók úgy léphessenek be ide, hogy nem az jár a fejükben: itt bármi megtörténhet.