Zsófi a szüleitől tanulta a másokkal való törődést. „A szüleim nagyon pécsiek voltak. Soha nem tudtam velük úgy átmenni a Széchenyi téren, hogy gyorsan átérjünk, mert mindig meg kellett állni, mindenkit ismertek, mindenkivel beszélgettek. Mindkettőjük sokat foglalkozott szociális ügyekkel, kicsi koromtól azt hallottam, hogy elfogadónak, toleránsnak kell lenni, meg kell nézni, hogy mi miért történik, kinek mi a háttértörténete, és hogy forduljunk oda egymáshoz, ne ítéljünk el senkit csak azért, mert ilyen vagy olyan.”

Érettségi után egy színházi társulatot működtető egyesületnek dolgozott, amíg a segítő foglalkozás meg nem szólította. „2009-ben a színházi társulattal elszegődtünk egy projektbe, amiben a pécsi Hősök terénél csináltunk színházi foglalkozásokat hátrányos helyzetű gyerekeknek. Nagyon magával ragadott, hogy ez milyen jó. Egy barátom, Nyirati Andris akkoriban kezdte el csinálni a ZION civil részét és mondta, hogy szeretne egy ifjúsági klubot, de nincs, aki megcsinálja. Úgy éreztem, itt az alkalom és én indítottam el – önkéntesekkel közösen – a klubot. A környéken bekopogtattunk a házakhoz, ahol tudtuk, hogy olyan családok élnek, akik nem tehetik meg, hogy szakkörökre járassák a gyerekeiket vagy nem tudnak segíteni nekik a tanulásban. Ebből a klubból nőtte ki magát az ÉlményTár Tanoda. Azért is tartom hitelesnek a mi történetünket, mert nagyon kicsiben kezdtük, alulról építettük fel az egészet. Egyre több gyerek jött és hívta el a barátait, a heti egy foglalkozásból heti kettő, majd három nap lett. Gyakran csináltunk a szünetekben és a hétvégéken is szabadidős programokat. Egy 2013-as pályázaton nyertünk az általunk megálmodott szakmai koncepcióval, így lettünk tanoda, ami minden hétköznap nyitva tart. Kihívás volt az önkéntességből váltani erre a működésre.” De a kihívások itt nem értek véget. „Voltak nehéz időszakok, amikor nem tudtuk, hogy miből folytatjuk, például amikor minden igyekezetünk ellenére a pályázati forrásunk megszűnt. Akkor az emberek és a barátok húztak ki bennünket a csávából: egyrészt nagyon sokan biztattak, hogy folytassuk, másrészt a közösségi adománygyűjtési kampányainkra sokan utaltak pénzt. Azóta igyekszünk több lábon állni: pályázunk, adománygyűjtéseket szervezünk és rendszeres támogatókat keresünk. Most éppen egy társadalmi vállalkozást próbálunk elindítani, ami rendezvényszervezéssel foglalkozik, ezt Hacacárénak neveztük el a gyerekekkel.” Amikor az ÉlményTár a legnehezebb helyzetben volt, akkor kaptak segítséget egy barátjuk addig ismeretlen barátjától, aki megvásárolt és a rendelkezésükre bocsátott egy házat, majd később a szomszédos házat is megvásárolta, amit a tanoda használhat. „Ez egészen hihetetlen, hogy megtörtént. Olyan volt, mint egy tündérmesében.”

Zsófi időszakos kampányokat szervez, amikben sokszor személyesen is részt vesz valamilyen vállalással. Eképpen gyűjtenek balatoni táborozásokra, lovagoltatásra vagy éppen így gyűjtötték össze nemrég 250 buszjegy árát a gyerekek utazásaihoz. „A Paciprojektben először egy kislányt vittünk rendszeresen lovagolni, aki nagyon sokat fejlődött mozgásban és ezzel párhuzamosban a tanulásban is. Azóta már nyolc gyereket viszünk lovagolni, ezt a projektet félévente kampányokból finanszírozzuk. Az egyik táboros gyűjtésnél fedeztem fel, hogy ha a saját személyességemet beleteszem, azzal másokat is meg tudok szólítani. Igyekszem kisebb-nagyobb célokat kitűzni magam elé, amivel talán erőt adhatok másoknak is és ezt felhasználom arra, hogy beszéljek a fontos ügyeinkről.” Az ÉlményTár hitelességét és szakmaiságát az is bizonyítja, hogy önkénteseiknek módszertant és szakmai támogatást biztosítanak, támogatóiknak pedig rendszeresen küldenek hírlevelet a költéseikről.

Zsófi célja a kezdetektől változatlan. „Nemrég hallottam egy jómódú családtól, hogy a gyerekük egy olyan elit iskolába jár, ahonnan nem visz haza leckét és nem kell nehéz táskát cipelnie. Igazságtalannak érzem, hogy eközben azok a gyerekek, akiknek nincs helyük otthon leülni tanulni és a szüleik sem tudnak nekik segíteni, nem jutnak hozzá ilyen lehetőségekhez. Számomra a legnagyobb motiváció, hogy megadjuk ezeknek a gyerekeknek is azt, amire szükségük van: tanulást, szakkört, kirándulást, mozit.”

Egykori önkéntesként pedig nem győzi hangsúlyozni az önkéntesség fontosságát. „A közös tanuló programunkban az a cél, hogy minden gyerkőc mellé jusson egy tanulótárs, ehhez is keresünk önkénteseket. Nagyon nagy fejlődést tudnak elérni a gyerekek egy ilyen egyszerű segítséggel. Sok önkéntesünk volt tavaly, akik az egyetem végeztével elmentek a városból, de bízunk benne, hogy tovább viszik az elköteleződésüket és amit itt kaptak. Szerintem úgy lehet változtatni a társadalmi problémákon, hogy a saját környezetében mindenki  körülnéz, mit tud tenni.”