Nagyon úgy tűnik, hogy Ádi nem kerülhette el a zene világát. „A zene a leginkább meghatározó dolog az életemben. Apukám is zenélt és ő találta ki, hogy kezdjem el idejében, így 4 éves koromban kezdtem a zenével ismerkedni. Később a Művészetibe jártam zongora szakra, de nem igazán gondoltam hozzám illő pályának a komolyzenészséget, ahhoz iszonytatóan sokat kellett volna gyakorolni, én meg annál lustább vagyok. Időközben a rockzene is betört az életembe, elsők között a Queen, a Nirvana, majd a Rage Against The Machine, nekik köszönhetően gyakorlás helyett inkább gitároztam a folyosón.”
Ha nem is szándékosan, de a 30Y felé vezető út következő lépésében is része volt Ádi édesapjának. „Apukám szerette volna azt is, hogy egyetemista legyek, úgyhogy bementem egy felvételi előkészítőre, hogy utána majd jelentkezek kommunikáció szakra. Hát, ebből nem lett semmi, viszont láttam ott egy hirdetést, hogy egy zenekar basszusgitárost keres, így találkoztam Beck Zoliékkal 1998 végén. Ők akkor még Körök néven zenéltek. Akkoriban a metál világa állt hozzám a legközelebb, úgyhogy amikor lementem a próbára és megláttam a tipikus alter zenekart hegedűssel, meg két vokálos lánnyal, majdnem ki is fordultam a Szenesből. A Zazával viszont az első pillanattól egymásra tudtunk hangolódni. Azt gondoltam, végre egy jó dobos, aki úgy dobol, ahogyan azt kell. És hát ugye a basszusgitárosnak a dobosa a legjobb barátja, ha ők ketten erős kohéziót alkotnak, akkor jó a zene. Én ott, abban a pillanatban megtaláltam a dobosomat, ez tartott a zenekarban.”
Siker, pénz, csillogás… – Ádi egészen biztosan nem ezért vesz hangszert a kezébe. „A legfontosabb identifikációm, hogy én zenész vagyok. Nekem ez az evidens nyelv, sokkal evidensebb, mint másoknak, és a zenében sokkal jobban ki tudom fejezni magam, mint bármi más módon. Mellette van polgári foglalkozásom is, ahogy a zenekarból mindenkinek. Ez azért is van, mert egy olyan alkotóközösségként szeretünk működni, akik csak saját maguk döntik el, mit és hogyan csinálnak, anélkül, hogy bárki beleszólhatna. Korábban zenei producerként dolgoztam, nagyon szerettem csinálni, de kicsit megcsömörlöttem és talán alkatilag sem volt igazán nekem való. Ráadásul az, hogy állandóan ezzel foglalkoztam, eltávolított a legfontosabbtól, az élvezeti zenehallgatástól: annyira telítődtem, hogy képtelen voltam a nap végén feltenni egy-egy kedvenc lemezt. Azóta épületgépészettel foglalkozom, a dolgos hétköznapokon fűtési rendszereket telepítünk és javítunk, egy kollégámmal beülünk a furgonba és megyünk oda, ahol éppen van feladat. Ezt is nagyon szeretem csinálni, mert hasonlóan kreatív munkának élem meg. Nincs két egyforma nap és a megoldás érdekében sokszor kell ötletelni, improvizálni.” Mi, a közönség hálásak vagyunk érte, hogy Ádi kreatív energái végtelennek tűnnek. „Amikor egy próbán, vagy a színpadon érezzük, hogy valami megtörténik és azt együtt átéljük, az valami olyan dolog, amit mindenkinek kívánnék, de nagyon kevés embernek adatik meg. Furcsa belegondolni, hogy az eddigi életem több mint felét a 30Y-ban töltöttem. Úgy képzelem, hogy nagyjából ugyanezt fogjuk csinálni a jövőben is. Hogy milyen intenzitással vagy milyen évi koncertszámmal, azt nem tudom, de kizártnak tartom, hogy bármelyikünk önszántából abbahagyná. És az a jó, hogy nem sürget bennünket semmi. Lehet, hogy a következő új dal hat év múlva lesz, vagy nem is lesz, de az is lehet, hogy két év múlva, majd kiderül. Ténylegesen autonóm alkotóközösségként ezt megtehetjük és ebben lenni nagyon jó dolog.”
A december 1-jén megjelenő új 30Y lemez újabb alkalom arra, hogy mi is részese lehessünk ennek a nagyon jónak. „A zenész mindig azt mondja az éppen aktuális, friss lemezről, hogy az lett a legjobb. Én is minden alkalommal így érzem: valami új történik, olyan, ami addig nem volt. Most is így vagyok vele, mert igazán jó lett. Ez egy hosszú lemez, vannak rajta szép dalok és olyan dalok is, melyek gyomorba vágnak. Nagyon izgalmas album!”