Szabó Zoltán egykor belvárosi kamaszként kezdett ismerkedni a borral. „A fogyasztói oldalról támadtam gimnazistaként, és beszippantott a bor világa. Volt egy osztálytársunk, aki heti egy-két házibulit tartott, beugrónak pedig rozét kellett vinni, ami akkoriban jelent meg a piacon. Egy idő után azon kaptam magam, hogy ismerem a fajtákat. Kértem is, hogy hozzanak nekem pohárban, és jó eséllyel meg is mondtam kóstolás alapján, melyik az. Azt mondták, hogy nekem ezzel kéne foglalkoznom – hát, én komolyan vettem. Bár a családomban mindenki orvos és városban él, én mégis azt éreztem, hogy kerítéstől kerítésig szeretném túrni, alakítani a földet kedvem szerint”. A kezdeti lelkesedést a tanulás időszaka követte. „Első generációs borász vagyok, nekem nem adta át senki a pincekulcsot, saját magamat találtam ki. Eleinte autodidakta módon olvasgattam, és bejártam Magyarország összes borvidékét. Akkoriban, ha az ember elment egy szőlőhegyre, ott kint voltak még a kisöregek, és be lehetett hozzájuk kéredzkedni, ez most már nagyon ritka. Később a Kertészeti Egyetemre jártam, szőlőtermesztés szakirányra. Aztán 2004-ben megvettem egy bő hektáros területet Pécs határában és ugyanabban az évben a hosszúhetényi szőlőt is, kis pincével a ház alatt”. A megvásárolt területek meghozták a vágyott szabadságot, annak minden felelősségével. „Én csak a növénytől függök, tehát annak kell alárendelnem magam. A hét minden napján dolgozom, aszerint, ahogyan beosztom magamnak. Ha elrontom a bort, akkor csakis engem lehet okolni miatta”. Eddig azért úgy tűnik, hogy Zoli jól boldogul ezzel a felelősséggel. „A harmadik évben került hozzám egy parcellányi rajnai rizling, annak az első évjárata volt az áttörés számomra, ami sok elismerést hozott”.
A borfogyasztást illetően borászként itthon megtorpanást érzékel mostanában. „A mindennapi fogyasztás intézménye kikopik, pedig az alapvetően jó. A borozásnak fontos társadalmi szerepe is van, illetve lehetne. Magyarországon szinte bárhova leszúrunk a térképre egy körzőt, 30 kilométeres kis körzetben biztos, hogy találunk jó bort, de húskészítményt, sajtkészítményt, pékárut is. Jó lenne, ha meglenne mindenkinek a saját kis köre, ahol vásárol”. Ugyanezen logika szerint gondolkodik a pécsi vendéglátóhelyekről is. „A messziről jött vendég szeret helyit kóstolni, a hozzáértők pedig azokat a helyeket veszik komolyan, ahol helyi borokat is találnak. Ezért javaslom minden pécsi vendéglátósnak, hogy legyenek a kínálatában a pécsi borvidék borai”.
A Szabó Pince idei évjáratáról még keveset sejteni, de a szüret optimista hangulatban zajlik. „Az április-május nagyon hideg volt, utána meg jött egy nagyon száraz nyár, emiatt kisebb hajtású növekedés van a szőlőben, kisebbek a fürtök, a bogyók. Most jól jött a lehűlés, mert attól tartottam, hogy minden egyszerre fog érni, márpedig a szőlőt nagyon fontos a megfelelő időpontban leszedni, egy-két nap késés is már sok mindent befolyásol. Mostanában az a tapasztalatom, hogy már nem trendi annyira, sőt, bizonyos körökben ciki lett a rozé, úgyhogy én most készítek egy tartalmasabb, olyan igazi borszerű rozét, újraélesztve az Egyéjszakás márkanevet. Ez egy hosszabb áztatású bort jelent, ami még nem siller, de a klasszik rozétól már több”.
A hosszúhetényi egykori házikót Zoli 2013-ban bővítette a mostani méretre. „Az új épületben fent van egy kóstolóhelyiség, alatta egy feldolgozó, egy erjesztő tér, és a klasszikus pince, amin át lehet járni a két épület között, a régi pincébe is. Szeretném rövidesen megnyitni a kialakított vendégszobákat, és beindítani a rendszeres nyitva tartást, hogy az emberek bejöhessenek egy pohár borra vagy fröccsre”. A kínálatban pedig biztosan ott lesz a Pécs Város Fehérborának választott 2020-as Furmint, és a mostani szüret legjava is.