Portré: Rázga Miklós
Portré: Rázga Miklós
Happ Zsuzsa / 2019-06-11 lokál
Rázga Miklós Budapesten nőtt fel, gyerekkorában eszébe sem jutott, hogy színész legyen. Ma már több mint negyedszázada Pécsett él, és kilencedik éve irányítja a Pécsi Nemzeti Színházat igazgatóként, a város és a színház elkötelezettjeként.

A színházba vezető út néha a sportmedencéből indul, Rázga Miklós esetében legalábbis így történt. „Gyerekként vízilabdáztam. Meghatározó élmény az életemben a sport, azon belül is a csapatsport, a közösségalkotás. Fontos alapelvek számomra, hogy egymásért is küzdünk, nem hagyjuk cserben a többieket. Nem voltam jó tanuló, de a versek nagyon vonzottak és szívesen meg is tanultam őket. Amikor az órákon felmondtuk a verseket, akkor én reflexből nem tudtam rosszul mondani, beletaláltam a mondatokba. A tanárom a jobb jegy érdekében „rákényszerített”, hogy induljak az iskolai szavalóversenyen. Amikor a kerületi fordulót is megnyertem, akkor azt sportolói közegben nagyon cikinek éreztem, cinkeltek is miatta. Bár továbbra sem foglalkoztam színjátszással, az egyetemi jelentkezés időszakában arra gondoltam, hogy mivel a Színművészeti Főiskolára a legnagyobb a túljelentkezés, az lenne igazán vagány, ha oda vennének fel. Mindenféle előképzettség nélkül jelentkeztem, a második rostán ki is estem. Következő évben ugyanez történt. Elmentem egy évre a Nemzeti Színház stúdiójába tanulni, ami után végül harmadik nekifutásra felvettek. A főiskola után két évet töltöttem Kaposváron, azután Balikó Tamás hívására jöttem Pécsre.” Pécsett azt az életteret és szakmai közeget is megtalálta, amiben szívesen mozog. „Amikor megérkeztem ide, úgy éreztem, hogy itthon vagyok. A Tettyén és a mecsekoldali utcákat járva úgy éreztem, mintha otthon, a Kissvábhegyen sétálgatnék. Nagyon imponált, hogy Pécs egyetemi város és minden megvan itt, amire szükség lehet.”

Bár a színészi pályára valóban nem készült, a színház hangulata már gyerekként is megérintette. „Rendezett családból származom. Budán nőttem fel egy 54 négyzetméteres lakásban a szüleimmel és a bátyámmal. A szüleink minden pénzt a mi neveltetésünkre fordítottak: jártunk koncertre, színházba, kirándulni és utaztunk. Nem tudtak olyat mutatni, ami ne érdekelt volna, így voltam a színházzal is. Valahogy éreztem a színházi bársony illatát, önmagában már az is lenyűgözött, hogy ott lehetek.” A vendéglátás volt az egyetlen olyan irány, amin elgondolkodott a felvételi előtt a Színművészetin kívül. Talán azért, mert a kettő nem is áll olyan messze egymástól, bizonyos értelemben. „Azt hiszem, nem vagyok rossz vendéglátó. Ritkán, de szeretek főzni. Igazán az érdekel benne, hogy dicsérjék a főztömet. Ez a színházzal is párhuzamos: próbálunk jót „főzni”, hogy utána azt dicsérjék. Az emberek szeretnek „kóstolni” és ez jó, mert szerintem a színházban a legfontosabb a kíváncsiság: valaki játszik, valaki pedig azt kíváncsian nézi. Kísérletezni is akkor jó, ha maga az előadó is kíváncsi a saját határaira és a néző is érdeklődve várja, hogy mit fog látni – és ha egy történet személyesen megérinti, akkor átélheti a katarzist vagy azt, hogy nincs egyedül a problémájával.”

Rázga Miklós a színházat közösségi térként értelmezi. „A színháznak agoraként kell működnie. Önmagában már az is jó dolog, hogy az emberek felöltöztetik a testüket-lelküket és eljönnek színházba. Ha egy baráti társaság bérletet vesz, akkor nekik megszervezzük, hogy évente hatszor találkozzanak, az előadással pedig adunk egy-egy témát a beszélgetéshez.” Színházigazgatóként mindig előre tekint. „Maga a színház mechanizmusa folyamatos tervezést és megújulást igényel, évadról évadra. Rendezőket, színészeket szerződtetünk, igyekszünk a környezetünket, a színház épületét karban tartani. Szeretnénk a technikát is fejleszteni, de sajnos a pénzügyi lehetőségeink sok mindenben korlátot szabnak.” Rendkívül fontosnak tartja a fiatal és az idősebb kollégák együttműködését. Most éppen hat fiatalt igazolt le a Pécsi Nemzeti Színházhoz. „Egy fiatal, aki kijön az egyetemről, tele van energiával, de még nem feltétlenül érett arra, hogy egy főszerepet hibátlanul eljátsszon. Egy középkorú színész tele van tapasztalattal, de lehet, hogy már nincs benne annyi tűz és lobogás. Ha ez a kettősség harmóniában van, akkor jó úton járunk, hiszen mindannyiunknak volt vagy van olyan tapasztaltabb kollégája, akinek hallgatott az intelmeire vagy akitől trükköket lesett el, az idősebbek meg fiatalok nélkül még „idősebbek” lesznek.”

zene
Kipu
 
súgó
Budapesti Fesztiválzenekar
 
zene
30Y