Cecília eleinte komolyabb tervek nélkül kezdett futni. „Az emberek többnyire azért kezdenek el mozogni, hogy kicsit jobban érezzék magukat, egészségügyi okokból, vagy fogyás céljával. Ez nagyjából így volt nálam is, csak aztán beszippantott. Az elején egy-két évig rekreációs, egészségmegőrzési céllal futottam. Amikor elkezdtem terepen is futni, akkor fordultam a hosszabb távok felé. Nekem a terepfutás az igazi kikapcsolódás: az erdőben a napi gondok elszállnak, kiszakadok a mindennapokból.” A hosszú távok teljesítéséhez nem csak fizikailag kell bírni a terhelést, sőt, Cecília szerint nem az az elsődleges. „A hosszú futáshoz mentálisan legalább annyira felkészültnek kell lenni, mint fizikailag. A folyamatos problémamegoldás az igazi kihívás: mindig az éppen felmerülő aktuális nehézséget kell kezelni. Bár fel is lehetne adni, de számomra az nem alternatíva: észszerű, működő megoldásokat kell találni. Ez a hétköznapi életben is jól hasznosítható: nem csukom be a szemem és mondom azt, hogy nem foglalkozom a nehézségekkel.” Sorozatterheléssel, keresztedzésekkel és egy-egy hosszabb futással készül a versenyekre, amik mindig tartogatnak meglepetést. „Gyakran a versenyen kerülök szembe ismeretlen helyzettel. Most voltam például egy olyan versenyen, ahol térdig érő borókáson vezetett át egy szakasz, ott sem volt más választás, úgy kellett abszolválni, magas térdemeléssel, hegyen felfelé.”

A természet szeretetét gyermekkorából hozta magával. „Vas megyéből költöztünk egy baranyai zsákfaluba, Kishárságyra. Gyönyörű környezetben laktunk, az erdő mellett. Rengeteget csavarogtunk, fára másztunk, bicikliztünk.” A falusi életet váltotta később a nagyváros és az egyetemi karrier. „Az általános iskola után költöztünk Pécsre, a Nagy Lajos Gimnáziumba jártam. Az egyetemet Szegeden és Budapesten végeztem, de a családom, és akkor már a férjem is Pécshez kötött, így visszahúzott a szívem. Azóta, harmincegy éve dolgozom itt, az ÁOK Szerves és Gyógyszerkémiai Intézetben.” Egyetemi docensként és intézetigazgató helyettesként fő kutatási területe a paramágneses vegyületek szintézise, a hallgatói között pedig van olyan, akivel rendszeresen együtt fut. „Igyekszem példát mutatni arra, hogy a sok elfoglaltság mellett is beleférhet az ember életébe a sport jó időbeosztással, a mindennapok egyhangúságát pedig nagyon jól oldja.”

A távok leküzdésénél is fontosabb számára, hogy a verseny közben hogyan érzi magát. „Nem az izgat, hogy hányadik leszek, hanem sokkal inkább az, hogy jó érzéssel tudjam végigcsinálni a versenyeket, hogy közben mentálisan is jó állapotban legyek. Ha az ember fejben elfárad, akkor utána fizikailag is megroppan. Az a taktikám a hosszú versenyeken, hogy mindig csak a következő pontig gondolkodom előre.” Ez a hozzáállás pedig bevált, így Cecília újabb és újabb sikereket ér el a hosszú távokon. „A két évvel ezelőtti Transylvania verseny nagyon emlékezetes számomra. Erdélyben, a Bucsecs-hegységben zajlott, és én a 100 kilométeres távon indultam. Nagyon nehéz volt, nagyon nagy szintkülönbség volt benne és technikailag is nehéz terepen kellett mennünk. 85 kilométer környékén majdnem feladtam a versenyt, de végül befejeztem és a korcsoportomat egyetlen célba érkezőként nyertem meg. Rettenetesen elfáradtam, de nagyon jó élmény lett belőle.”

Mi sem bizonyítja jobban, hogy az út fontosabb számára a célnál, minthogy változatos helyeket választ a futáshoz. „Szeretek új helyekre menni, kevés olyan van, ahova évről-évre visszajárnék. Minden évben elmegyek egy nagyobb, 100 kilométer körüli versenyre. Tavaly Korzikán a GR20 túraútvonalat jártuk végig, ami nem is annyira futás volt, de az a terep mindenkinek komoly kihívás.” Bár Cecília szívesen fut egyedül, a sporttársakkal egymást is támogatják. „A terepfutás által nagyon jó közösségeket ismertem meg, hazai és nemzetközi viszonylatban is, akik nagyon segítőkészek és a hétköznapokban is összetartók.”