Portré: Neményi Réka
Portré: Neményi Réka
Happ Zsuzsa / 2022-08-29 lokál
Neményi Réka római- és ókeresztény koros régész, aki egyben osztályvezetőként koordinálja a környéken zajló régészeti tevékenységeket is.

Réka régészeti tanulmányai idején sokkal kevésbé látszott, milyen lehetőségei lesznek a szakmában, mára viszont megtalálta a helyét, ahol jól érzi magát. „Sokáig történelemtanár akartam lenni, már gyerekként megvolt a múltunk iránti érdeklődésem. Valamikor a pályaválasztás előtt fordult a figyelmem a régészet felé. Római és ókeresztény szakos régészként végeztem a Pécsi Tudományegyetemen. A diploma után doktori képzésben vettem részt, azt követően lettem tanársegéd, majd egy nemzetközi kutatóközpontban dolgoztam az egyetemen. A Janus Pannonius Múzeumban körülbelül másfél éve dolgozom és egy éve vezetem a Régészeti Osztályt. Volt egy kis megingásom az egyetemi évek elején, hogy egyáltalán hol tudok majd elhelyezkedni régészként. Főként az oktatóimnak köszönhető, hogy maradtam a pályán. Kicsit más helyzetben voltunk akkor, mint most, mert mostanra azt mondhatjuk, hogy régészhiánnyal küzdünk az országban.” Osztályvezetőként Réka gyakorlati és az adminisztrációs feladatokat is ellát a kollégáival. „A Régészeti Osztály munkatársainak elsődleges feladatköre a szakhatósági feladatok ellátása. Mivel megyei hatáskörű múzeum vagyunk, ezért gyakorlatilag minden, ami régészet a megyében, az hozzánk tartozik. Ha egy beruházás régészeti lelőhelyet érint vagy régészeti érdekeltségű területen történik, akkor a múzeum szerződést köt a beruházókkal vagy építtetőkkel, és a munkákat mi felügyeljük. Ez lehet családi ház méretű építkezés vagy kiemelt nagyberuházás is. Nemrég az M6-os autópálya építése kapcsán a Bóly és Ivándárda közötti 18 kilométeres szakaszra eső lelőhelyeket tártuk fel. Ilyenkor, ha régészeti jelenséget találunk, akkor feltárjuk, rajzos és képi dokumentációt készítünk, méréseket végzünk, majd felszedjük a leleteket, behozzuk a múzeumba, és leltárba vételezés után a végleges helyükre kerülnek. Mondhatom, hogy rengeteg feltárásunk és terepi munkánk van. Hogy csak néhányat említsek: a Felsőmalom utcában római kori sírokat, a Széchenyi téri épület felújítása során középkori és hódoltság kori objektumokat, Bólyban pedig egy több korszakos temetőt tárunk fel jelenleg. Leletmentéseket is végzünk, aktuálisan például Máriagyűdön a mamutleleteket. Fontosnak tartom kiemelni, hogy mára egy nagyon jó, fiatal csapatunk van. Az elmúlt időszakban jelentős személyi változások mentek végbe a Régészeti Osztályon, hat új ember is érkezett, és tapasztalt, elhivatott kollégák maradtak velünk a régiek közül is. Összetartó és egymást segítő csapatként dolgozunk.”

Az egykori Régészeti Múzeum épületének felújítását kísérő régészeti megfigyelések is a Régészeti Osztályhoz tartoznak. Természetesen már megvannak a tervek, hogy az épület elkészültével mivel töltik meg a tereket. „A Janus Pannonius Múzeum újonnan nyíló, állandó kiállításának helyszíne lesz a Széchenyi tér 12., várhatóan jövő év őszétől. A tárlat egészen a római kortól a modern korig mutatja be a város, illetve a régió történetét és anyagi kultúráját. A projekt koordinátora és a kiállítás kurátora Pásztor Andrea kolléganőm. Tervezünk egy sajátos időszaki kiállítást is tavaszra, ennek fókuszában a velünk szerződésben álló önkéntes fémkeresők kutatásaiból származó látványosabb leletek, leletegyüttesek állnak majd. Nemzetközi projektekben is részt veszünk, ilyen például a Duna régió római utak menti összekapcsolását célzó ISTER program, ahol a DDTG Nonprofit Kft. szakmai munkáját segítjük.” Mint látszik, Réka munkája szerteágazó, de vannak olyan részei, amik különösen közel állnak a szívéhez. „Nagyon jól érzem magam a mostani munkámban. A nehézségek ellenére olyan lelőhelyek és leletek napvilágra kerülésében vehettem részt, mint például egy neolit, körárokkal övezett település, egy római kori kocsi sír, a mohácsi tömegsír és a babarci kora avar temető.”

 

ételital
Fesztiválkaják
 
súgó
Ide nekünk az Oroszlánt is!
 
lokál
A Made in Pécs-díj 2023 jelöltjei: Az év képzőművészeti eseménye