Covid-19? A válasz: selyemmaszk
Covid-19? A válasz: selyemmaszk
promo / 2021-04-12 lokál
Ez az optimizmus és az előadódó helyzetekre adott pozitív válasz jellemzi Melegh Andrea pécsi selyemfestőt, aki amellett, hogy egyedi hangulatú faliképeket, selyemsálakat, elegáns női táskákat és kiegészítőket készít, élményműhely-foglalkozásain az alkotás rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket.

Ugyan a tavalyi karantén alatt szüneteltek a közös festések, de néhány hónapja a szigorú előírások betartásával megnyílt a lehetőség az egymáshoz közel állók vagy a vakcinával beoltottak számára az együtt munkálkodáshoz. Andrea már készül a tavaly debütált Selyemfestőkert megnyitására is. Amint a korlátozások engedik, újra lehet az egyedi atmoszférájú csodálatos természeti környezetben alkotni. „A világjárvány kezdetétől azt gondolom, hogy valahogy túl kell élni ezt a helyzetet és keresni kell a talpon maradás mikéntjét. Ezért is kezdtem el selyemmaszkokat festeni” – mondja Melegh Andrea. „Idén januárban többen megkerestek, hogy nehezen bírják a telet és a bezártságot, szeretnének újra jönni, mert az alkotás kikapcsolja a félelmet és feltölti őket”.

Melegh Andrea maga is kisvállalkozó, az elsők között csatlakozott a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara #Heti1Helyi kampányához, hiszen mint mondja, a jelenlegi helyzetben az jelenti a túlélést a kisebb vállalkozások számára, ha tőlük vásárolunk. Ha most nem támogatjuk a kedvenc éttermünket, kisboltunkat, kézművesünket, félő, hogy a járvány elmúltával már csak lehúzott redőnyökkel szembesülünk.

(X)

 

lokál
Tettyei romok: Pécs apokalipszise
 
ételital
Hidegen, keverve
 
lokál
ÁTJÁRÓ 6. rész