Andi néhány éve Németországba költözött. Augusztusi hazalátogatásának két esemény volt az apropója: a Múzeumutca Plusz keretein belül megvalósult filmvetítés, valamint a pécsi rajzfilmkészítés 45 éves jubileumi kiállítása, ami a Kemence Galériában volt látható. 

A kezdetig, ahol Andi és a pécsi animáció története végérvényesen összekapcsolódott, egészen 1979-ig kell visszamennünk. Az akkor végzett fiatal grafikus egy tippnek köszönhette első munkahelyét a Pannónia Filmstúdió pécsi műtermében. „1979-ben végeztem a Művészetiben. Az az igazság, hogy kaptam egy fülest az induló stúdióról és hogy kifestőket keresnek. Így kerültünk oda szinte a teljes grafika szakkal. Örültem a munkalehetőségnek, de őszintén, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mi az, hogy rajzfilmkészítés. Aztán pedig óriási szerelem lett, a szívem csücske. Próbáltam rajzolni is, de az annyira nem feküdt nekem. Hiába tudtam jól rajzolni portrét vagy tájképet, ez a munka teljesen más tudást követelt: életre kell kelteni, animálni kell a figurát. Gondolom, hogy az akkori vezetők is látták, hogy ez nem megy nekem, így amikor megüresedett a felvételvezetői poszt, behívott Schenk János. Elmondta, hogy rám gondoltak és van két percem, hogy döntsek. Így dobtak és ugrottam bele a mélyvízbe.”

Az elején, eszközök híján Andiéknak szinte minden lényegi munkafolyamatot a pesti stúdióban kellett intézniük: „A hangosítást, a labormunkákat, de még a filmfelvételeket is. Volt, hogy hetente háromszor-négyszer utaztam fel. Emellett biztosítani kellett az eszközöket a kollégáknak, megszervezni a hangosításokat, diszponálni a színészeket. Nagyon sokrétű és nagyon izgalmas feladat volt mindezt koordinálni. Sokat köszönhetek a budapesti kollégáknak, akik segítettek abban, hogy megtanuljam a szakmát. Hálával tartozom családomnak, akik mindvégig támogattak és elviselték akár azt is, hogy éjjel 2-kor volt a hangfelvétel, mert akkor volt szabad hangszoba. A lányaim szinte ott nőttek fel a stúdióban a többi kolléga gyerkőcével együtt. Tényleg jó kis családias műhely volt. Volt egy felirat a stúdióban, hogy ’ha nem lenne utolsó pillanat, semmi sem készülne el’. Ez nagyon igaz volt ránk: mindig késésben, mindig az utolsó pillanatban voltunk.”

Andi 2012-ig, az akkori stúdió felbomlásáig dolgozott felvételvezetőként, gyártási asszisztensként és ha kellett, mindenesként Kürti Mihály gyártásvezető mellett. „Hernádi Tibor halálával és így a Funny Film megszűnésével nagyon sok olyan technikai berendezés maradt, ami már egy ideje ott porosodott a polcokon. Tulajdonképpen akkor jött el a pillanat, hogy egy állandó kiállítást szervezzünk. A helyszín megtalálásáig és a tervezés ideje alatt mindent a mi garázsunkban tartottunk ledepózva: a nagy kamerát, a vágóasztalt, bőröndökben további kamerákat, vetítőket. Emlékszem, mindenkit megkerestem, akit csak lehetett, végül nagy szerencsém volt az akkor induló Belváros Újratöltve programmal. Annak köszönhetően jutottunk be a Király utca 24-be, ahol egészen 2017-ig szerveztünk programokat és kiállításokat, de nemcsak az animációról, hanem a pécsi nemzetiségekről is, sőt, állított ki nálunk szobrász, képzőművész, fotográfus is.”

Nem sokkal később, lányai kívánságára költözött ki Nürnbergbe. A mai napig onnan szervezi a Total Art Egyesület munkáját és gondozza az archívumot. „Így persze nehezebb, és ez nyomja a vállamat. Annyira jó lenne, ha találnánk egy megfelelő helyet a kiállításnak, ahol látogatható lenne bejelentkezés nélkül is. Ennek megvalósítása még egy nagy feladat számomra.”