PannonPharma – A Magyar Gyógyszergyártó
PannonPharma – A Magyar Gyógyszergyártó
promo / 2024-11-12 lokál
A PannonPharma Kft. 1995-ben hozta létre gyógyszergyárát Pécsváradon.

Alaptevékenységükhöz kapcsolódóan gyógyszer-analitikai-, és gyógyszeripari kutatást, fejlesztést, valamint gyógyszeripari minőségfejlesztő tevékenységet végez.

A vállalat ma már szerves része a kisváros közösségének, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy ők voltak az idei Pécsváradi Leányvásár egyik fő támogatója, és a könnyűzenei nagyszínpad is az ő nevüket viselte: „Számunkra kiemelten fontos a helyi közösségek és hagyományok támogatása, hiszen tevékenységünk jelentőségét mi is a 'Hagyomány, minőség!' jelszó alatt foglaltuk össze” – vallják, és büszkék arra, hogy részesei lehettek az idei vidám és szép kavalkádnak.

A PannonPharma évente többször izgalmas gyárlátogatásokat szervez iskolai csoportok számára, ahol a diákok betekintést nyerhetnek a gyógyszergyártás kulisszái mögé. A látogatások során a fiatalok megismerkedhetnek a legújabb technológiákkal, láthatják a kutatási-fejlesztési folyamatokat és élményszerűen tanulhatnak.

A cég folyamatosan bővíti csapatát, és örömmel várja azok jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának egy folyamatosan fejlődő, innovatív gyógyszeripari vállalathoz. Aktuális állásajánlatok és minden további információ: pannonpharma.hu

(X)

lokál
Tisztelet a hősöknek!
 
súgó
Új szikra
 
lokál
A tulipános kenyértől az ördögkerékig