MagMa Műhely
MagMa Műhely
Happ Zsuzsa / 2017-12-07 lokál
Három tapasztalt szakember összeadta tudását és elhatározását, hogy a pályaválasztó fiatalokat segítsék. Módszereik összetettek és izgalmasak, tevékenységük hiánypótló. A MagMa Műhely pályaorientációs programjait Kalapos Judit, Tóth Attiláné Molnár Valéria és Visontai Kovách Dalma hozzák létre közös erővel.

Mindhárman régóta foglalkoznak pályaorientációval és tanácsadói tevékenységekkel, a MagMa Műhely keretein belül most a pályaválasztás előtt álló fiatalokat és szüleiket szólítják meg.

„Negyedik éve dolgozunk így hárman. Korábbi munkáink kapcsán jártunk ki középiskolákba és láttuk, hogy mennyire szüksége lenne a diákoknak segítségre. A MagMa Műhelyt azért találtuk ki, hogy arra a hiányra válaszoljunk, amire az összes többi „sapkánkban” nem volt lehetőségünk” – fogalmazza meg Dalma, és Judit beszél az első közös lépésekről. „Mindegyikünknek régi terve volt ezzel foglalkozni, ezek a szálak értek össze idén tavasszal. Az első csoportjaink most indulnak, nemrégiben hirdettük meg a tanácsadásokat is.”

Szolgáltatásaik lényege, hogy ne csak alkalomszerű lehetőséget nyújtsanak különböző rendezvényeken, hanem folyamatos támogatásban részesítsék a hozzájuk fordulókat. Vali így fogalmaz: „Az tud jól választani pályát, akinek vannak információi több felől is. Ebben az információszerzésben tudunk támogatást adni és azt folyamattá tenni. A jó pályaválasztáshoz szükséges önismeret, pályaismeret, a munkaerőpiaci és a képzési lehetőségek ismerete. Mi ezeken az állomásokon visszük végig a fiatalt, hogy meg legyen minden információja, ami a döntéshez szükséges. Az önismeret területén segítünk felfedezni és fejleszteni azokat a képességeit, készségeit, erősségeit, amelyek utat mutathatnak egy pályaterület felé. A tervezés és döntés szempontrendszerének kialakításával pedig későbbi életpályájához is segítséget adhatunk. Szemléletet is szeretnénk formálni, hogy ha a későbbiekben újra döntéshelyzetbe kerül, tudja felismerni a saját lehetőségeit és megszerezni a szükséges információkat. ”

Többféle módszerrel dolgoznak. „Folyamatban gondolkodunk, ezért többalkalmas foglalkozásokat is kínálunk, de tartunk önálló önismereti workshopokat is. Vannak személyes pályaválasztási tanácsadásaink, grafológiai és életpálya-tervezés. Nagyon fontos, hogy bár tanácsadásnak hívják a köznyelvben, valójában nem adunk konkrét tanácsot. Nem a mi dolgunk döntést hozni. A mi dolgunk eljuttatni a fiatalt a saját döntéséig” – mondja Judit, majd Dalma hozzáteszi: „A csoportjainkon tréning módszerekkel dolgozunk, beszélgetéssel, játékokkal, kreatív feladatokkal, aktív részvétellel. Azt tapasztaljuk, hogy ezt nagyon élvezik a fiatalok.”

A MagMa Műhely a szakemberek tudására és tapasztalataira építve széles körben tud segítséget nyújtani.  Elsősorban pályaválasztás előtt állóknak szerveznek csoportokat, tizediktől tizenkettedik osztályosokig, de egyéni tanácsadásra is szeretettel várnak bárkit, aki pályaválasztáson vagy pályamódosításon gondolkodik, legyen akár középiskolás, egyetemista vagy felnőtt. Vali kihangsúlyozza, hogy gyakran a megoldás, a segítés nagyon egyszerű. „Hittel hiszem, hogy a válasz mindenkiben benne van minden kérdésre, csak a kérdést nem tudta még feltenni. Ebben szeretnénk segíteni, hogy legyenek kérdései az érintetteknek önmagukhoz.”

Mivel a pályaválasztás olyan téma, amiben a szülőknek is fontos szerepük van, számukra is biztosítanak programokat, ahol segítséget kaphatnak ahhoz, hogyan tudnak jól segíteni a gyerekeiknek.

A MagMa Műhely rendezvényei, a csoportfoglalkozások időpontjai nyomon követhetők Facebook-oldalukon, egyéni tanácsadásra pedig rugalmasan egyeztetnek időpontot az érdeklődőkkel.

 

súgó
Festői szerelmek Pécsett
 
zene
Pál Utcai Fiúk
 
lokál
15 év–15 arc Beck Zoli pécsi életéből