Idén is számíthatnak ránk a pécsi civilek
Idén is számíthatnak ránk a pécsi civilek
szerk / 2025-02-05 lokál
A Made in Pécs szerkesztősége kiemelten fontosnak tartja, hogy a maga eszközeivel jobbá, élhetőbbé, barátságosabbá tegye mindannyiunk otthonát, Pécset. Éppen ezért roppant fontos számunkra azoknak a civil szervezeteknek a munkája, akik ugyanezekért a célokért dolgoznak nap mint nap. Szokásunkhoz híven ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk számukra a Made in Pécsben ez évben is.

A folyamatosan anyagi gondokkal küzdő civil szervezeteknek, egyesületeknek, alapítványoknak, társaságoknak abban szeretnénk segíteni a rendelkezésünkre álló eszközökkel, hogy programjaikról vagy csupán a létezésükről megfelelő módon tájékoztathassák a közvéleményt. Ezért márciustól ismételten ingyenesen biztosítunk számukra hirdetési lehetőséget a Made in Pécs magazinban.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden hónapban ingyenesen felajánlunk egy pécsi civil szervezetnek egy darab egyoldalas hirdetést lapunkban. Reméljük, ezzel a lépésünkkel kicsit tudunk segíteni a civileknek, ám abban is biztosak vagyunk, hogy felajánlásunkra rengetegen fognak jelentkezni, csakúgy, mint eddig minden évben.

Idén 10 lapszámunk jelenik még meg, ez azt jelenti, hogy csupán 10 szervezetnek tudunk segíteni 2025-ben. Amennyiben 10-nél több jelentkezés érkezik felhívásunkra, abban az esetben szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy eldöntse, kiket támogat a rendelkezésre álló felületekkel.

JELENTKEZÉSI LAP ITT!

Jelentkezési határidő: 2025. február 14. 12:00

(Azokat a szervezeteket, akiket tavaly támogattunk, ez évben nem áll módunkban támogatni, hiszen szeretnénk másoknak is segíteni. Szíves megértéseteket ezúton is köszönjük.)

 

zene
A pécsi underground hip-hop
 
lokál
Made in Pécs-díj 2022 – A Nívódíj kategória jelöltjei
 
lokál
Fülöp Olívia – Közúti árufuvarozó