Csak ott fogta fel a sok másnapos motyogást a megerősített dupla határzár és a magyar honvédelem sok túlórázó büszke őre. Furcsa hárombetűs próféciát rajzolt ki a fuvallat az olvadó hóba. Az idő megállt.

- Valami ilyesmi lehet a tavasz Minszkben – szipogta Tivadar bá, mire Előd illedelmesen felröhhent, pedig ha kibelezik se tudta volna elhelyezni az említett várost egy vaktérképen.

Az öreg pokrócokba csavarva ült a megszokott helyén. Bakancsba végződő lábaira 3 pár zoknit húzott, majd kapcaként rátekerve az összes ingyenes reklámújság. Fején kockás abrosszal egy kondér fölé hajolva inhalált. Fél liter jéger, citromkarikák, gyömbér, félbevágott fekete retek, borsmenta és három csepp vízkőoldó, a demencia és a meszesedés ellen.

- Igazi csodaszer! – mondta fennhangon. - Spontán körlégzést csinál, mindezáltal tisztítja a kloákát, és nem utolsó sorban belsőleg is alkalmazható.

Előd meggyújtott egy petróleumlámpát.

 - Jól kezdődik ez az év is! Nem elég, hogy nincs távfűtés, de még az E-ON is feláll. Négykézláb tolatunk visszafelé a középkorba! – majd idegességében köpött egyet. Ahogy a távozó nyál hártyásodni kezdett a kabáthajtókán a benti hidegben, a tulaj észrevette Arabellát.

Felmosórongyokkal és díszpárnákkal éppen nyílászárókat hézagolt.

- Arikám! – bődült a főnök. - Rágom azt a lavor szájad! Te mit építesz? Menekülőszobát? Lassan elfogy a kocsma, nem beszélve arról, hogy kiújul a klausztrofóbiám. Inkább pakold ki a feketemosót és keríts némi tűzifát.

Már majdnem helyreállni látszott a hétköznapi rend a Talpasban, mikor Sanyika képében berobbant a külvilág. Zúzmarás haja égnek állt. Arca vörösen lángolt. Nyitott kabátjából felszálló testpárája auraként vette körül, a kinti szürkületben mintha ebből növesztett volna glóriát. Úgy nézett ki, mint egy korán jött forradalmár vagy egy elkésett háromkirály.

- Ugye, ti is boldogok akartok lenni? – ordította caravaggioi pózban. Mögötte a hóesésben kamikáze puttók potyogtak.

- Hagyd már ezt a rossz Felházas dumát, Sándor! – szólt Előd. - Hányszor mondtam már, legyél inkább Krisnás. Az kevesebb zajjal jár.

- Menthetetlenül birka nép a magyar! – folytatta Sanya a próféciát. - A belvárosig sodort valami tüntetés. Rengeteg ember, zászlók, táblák. Nem hiszitek el! Ezek még mindig fel akarják szabadítani Izaurát. Le a rabszolgasággal! – kiabálták. Hogy ne keltsek feltűnést „Mocskos Leonciót!” kiabálva átsoroltam valami kémiai szervezet, vagy műtrágyás multi transzparense alá. O₁G. Ezt írták. Hogy vegyjel vagy csatakiáltás, nem tudtam kideríteni, mert már egy kocsmában eszméltem, ahol zenekar zenekar sarkára taposva ontotta a muzsikát. Megkérdeztem. Valami Lédig Pécs Fesztivál. Hangzavar, olcsó sör, barátság. Egy kócos, szalmaszőke, girhes srác meg éppen arról énekelt, hogy csináljak zenekart. Akkor kaptam szikrát. Idejövet mindent kitaláltam. Egy évünk van rá. Lődi lesz a turnémenedzser, Bellácska énekel, én szájdobolok, Tivornya bá meg a dallamvilágot képviseli majd citerán. Sima, háromakkordos, szókimondó csatornapunk. Mi lennénk a Talpasok, vagy a The Hét Vezérz, esetleg a Dead Kádárz.

- Elég! – üvöltött ekkor Előd, és a kocsmában olyan csend lett, hogy szinte hallani lehetett a havazást. Mindnyájan lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogy, mint egy öreg eszkimó, széklábbal megpiszkálta a konyhai csapban pislákoló parázst.

- Rendőr születik! – mondta végül. - Ez lesz a nevünk. Jövő héten kezdődnek a próbák. Most iszunk valamit, aztán megírjuk a szetlistát.