Kisvideókkal népszerűsíti a helyit Teleky Zoltán
Kisvideókkal népszerűsíti a helyit Teleky Zoltán
promo / 2021-03-08 lokál
Az elsők között csatlakozott a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által indított, a helyi termékek, szolgáltatások igénybevételére buzdító #Heti1Helyi kampányhoz az ismert pécsi séf, Teleky Zoltán.

A több éttermet is üzemeltető vendéglátós szakember már korábban is hangoztatta véleményét a közösségi médiában közzétett saját videóiban arról, hogy milyen fontos a helyben élők összefogása, a helyi vállalkozások előnyben részesítése. Mint mondja, a #Heti1Helyi kampány éppen arról szól, hogy helyben, egymásnál költjük el a pénzt, így azt nem viszik el a térségből a multicégek, ezzel életben marad a városunk, a vállalkozói szektor. Teleky Zoltán szerint lassan országosan is elterjed ez a szemlélet.

- A januárban megalakult, a kamara által menedzselt Baranyai Gasztronómiai Klaszter, amelynek alapító tagja vagyok, egyik feladatául azt a célt tűztük ki, hogy ismét megtanítsuk az embereket étterembe járni, ahogy az mindennapos volt a 90-es években. Ezért is fontos növelni a vendéglátás színvonalát, hogy olyan minőséget, élményt kapjanak a vendégeink, amiért szívesen áldoznak.

A séf saját kis videóiban mutatja be a helyi vendéglátósokat, illetve a hozzájuk kötődő kisvállalkozásokat, mert azt vallja, ha jobban megismerik őket, nagyobb lesz irántuk a bizalom. Ahogy mondja, a megszólaltatott kollégák közül többen arról számoltak be, hogy a forgalmukon máris érződik a #Heti1Helyi kampány eredménye, és remélik, hogy ez a fajta szemlélet a világjárvány elmúltával is megmarad.

(X)

lokál
Uránia Live: Pécs hívja Londont!
 
lokál
A Himalájától az óceánokig
 
súgó
Mit tehetsz te a klímaváltozás ellen?