- Addikcióktól mentes, boldog új évet kívánok! – bődülte el magát Sanyika egy vőfély modorában, ahogy belépett a Talpas ajtaján, a napszakhoz mérten is feltűnően részegen.

- Sándor! Nem ezt beszéltük meg!? Azt ígérted tavaly, hogy vége a pityának, hogy ide jövőre egy új ember fog bejönni! – fordult rá a tulaj enyhe meglepettséget színlelve.

- Baj van, Lődi bácsi! – ült le a pulthoz Sanyi félszegen. - Az új ember is iszik! Az ember mifélénk megváltozni egyébként se kocsmába jár. Kérhetek egy Heinekent!?

- És mi ez rajtad, te Sanci? – bökött harapófogóval kezében Előd a szőnyegméretű rackabekecsre a fiú hátán. - A betlehemesek már naftalinozzák a subát, vagy te már a farsangra készültél előre? Várj, ne segíts! Kitalálom! Mesterséged címere: Ittas Juhász!?

- Lófasz ám, Lődi bá! Egyébként majdnem. Busó vagyok! – rázta meg Sanyi büszkén a rühes szőrmét. - Éppen próbáról jövök. Tudom, még kicsit hiányos a szettem, de láncos bottal napközben mégsem sétálhatok az utcán, maszkot meg majd csak bevetéskor kapunk. Tudod, Főnök, olyan ez, mint a karatéban a színes öv. Ki kell érdemelni! Gondoltam, rámegyek a hagyományőrzésre. Abban van a lóvé. Meg persze a fociban, de ahhoz meg nem lehet inni. Ez a tuti meló, Lődi bá, higgye el! Ehhez direkt jár a szesz! Fesztiválország! – skandálta végezetül, mintegy konklúzióként békaügetésben Sanya.

- Euroszkepticisták! Azok vagytok! Euroszkepticisták! – motyogta az oldalról belépő Arabella, gumikesztyűs kezében klórgolyókat morzsolgatva. - Jelentem, a retyók tiszták, mint húsvétkor a mennyország!

- Lónak a faszát, Arikám! Nem vagyok én olyan hogyishíjják! Én nem hiszek az izmusokban! Realista vagyok! Két lábbal a földön! – szólt vissza Előd a csocsóasztalra gumipókozott sörösrekesztorony tetejéről. Éppen a karácsonyi dekorációt bontotta vissza a gázcsövek mentén. - Ez olyan, mintha Tivadar bácsira azt mondanánk, hogy buddhista. Azért néz maga elé olyan meredten, mert meditál. Pedig csak részeg, mint a szamár segge, és eszébe jutott, hogy elfelejtette levinni a kutyát.

Szemöldöksűrű csend telepedett a Talpasra aztán. Mintha borostyánba ragadt volna hirtelen az egész nagy magyar valóság. A Mecsekről nézve, a kirakat üvege mögött kulcstartónak tűntek tán. Vagy hógömbnek, amiben csupán egy kontakthibás izzósor vibrál.

Ott ült trónján mélán Bánk. Mellette hű szolgája, Tiborc imbolygott szemlesütve és túlról Gertrúd nézett rájuk sandán.

A legjózanabb paraszt törte meg végül a csöndet:

- Az élet cselekményes pornó, Lődi bá! És csak a Jóisten dönti el, kinek milyen arányban.

Ebben alighanem mind egyetértettek.

Három négycentes Unikum koppant aztán halkan három söröspohár alján, miként marsallbot koppan nagy bejelentések után. A Talpasban megtörtént a paradigmaváltás.

Valami új kezdődött el. Közben valami véget ért. Az elmúlás pedig szép. Arra mindig inni kell.