Eximó Jégrém: Mégis mégse
Eximó Jégrém: Mégis mégse
NANooK / 2021-02-04 lokál
Csendesen poroszkált az este. Mint egy gazdátlan öreg ló. Semmi sem neszezett. Körben aludt a város. Ma is idejében feküdt, hogy kipihenten ébredjen a holnapi bajokra.

Senki nem volt az utcákon nyolc óra után. Csak néhány egyedülálló nő és idősebb férfi jöszmékelt az esti ködben. A volt magasház távlatából nézve csak valami furcsa flash mobnak, tömeges vakrandinak, esetleg koreografált násztáncnak hathatott a látvány. Pedig közelebbről csak sok kábult, ösztönös, nemtelen, szándék és arc nélküli, járványtól impotens egyed szaratta éppen a kutyát. Mintegy belerajzolva a cseppnyi külvárosi park szűzhavába az aktuális vidéki gender-statisztikát.

A Talpas is zárva volt tehát. Mégis, mintha valami halovány pilács fénye ütött volna át a kirakat lehúzott, hézagos redőnylyukain át. És valóban. A bezárt intézmény üvegfala mögött, aznap este, a hatályos kormányrendeletet figyelmen kívül hagyva, illegális jelleggel gyűlt össze a szokott társaság. Igen. Sanya híján. Csak hárman. Lélekben persze négyen. Most mégis őnélküle. Ugyanis őt siratták. Mármint Sanyát.

Senki nem tudott semmi biztosat. Csak a rendőrök mondták, hogy az érintett személy tíz nap karantén után, alighanem gyógyultan hagyhatta el a lakást. A távozás ténye megállapíthatóvá vált, de két hét keresés után országos listára tették és átmenetileg eltűntnek nyilvánították.

- Pedig megpróbáltuk – mondta később Arabella, és a maszkjába fújta a hideg, taknyos párát. Előd ugyanis, mint jómagyar, ragaszkodott hozzá, hogy ha már törvényt is sértenek azzal, hogy kegyeleti okokból kinyitották a helyiséget, akkor legalább legyenek tekintettel a veszélyeztetett korú vendégekre is – úgyis, mint Tivadar bá – és tartsák a másfél métert, és ne szipogják tele a kocsmát.

- Persze, Bellácskám! De hányszor?! – mondta erre az öreg, aki éppen lejárt közüzemi számlákat tuszkolt az ócska vaskályhába, hogy életbe tartsa a fényt és az atmoszférát.

Ekkor csippant a főnök telefonja. Elnézést kért, majd megszokásból elfordult. Aztán egy hatalmas sikítás hallatszott. A többiekben hirtelen a részvét is megállt.

- Sanyi az. Olvasom – dadogta Előd, és hangosan hiperventillált. „Csoda történt. Tényleg meg akartam halni, de 800 méteren felkapott valami furcsa passzát. Biztos a ballonkabát. Átvitt az Alpokon és a Dinári egy-két vonulatán. Tizenkét napja landoltam Crikvenicán. Azóta nem iszom, pedig jó a társaság. Februárban kezdek egy fakertészetnél. Üzenem Bellának, hogy még mindig szeretem és várom. Csak hozza magával a fűkaszát. Üdv, Édes Sanyátok!”

Arabella felnyúlt a felső polcra, a Stroh rum alá. Magához vette az útlevelét, meg némi megtakarítást, aztán kifordult az ajtón. Annyit se mondott, Do videnja!

 

lokál
Krízis, öngyilkossági gondolatok? Van, aki meghallgat!
 
film
Kihagyhatatlan dokumentumfilmek
 
súgó
Orgonák éjszakája, OrgonaPont