Nézzük, hogyan tudósított a Pécsi Napló felbőszült újságírója 1894. augusztus 28-án az új kávéházi záróra rendeletről. „A város fejlődésével fejlődik az éjszakai élet is. Az embereknek a nagyvárosban a huszonnégy órának nappali részében nincs elég idejük az önmagukkal való foglalkozásra, le kell foglalniuk az éjszaka egy részét. Ebben a korban, amolyan családi renddel nem lehet bennünket regulázni, mint gyermekkorunkban. Új társadalmi élet rendeződött be a régiek romjain. A tizenhárom évvel ezelőtt hozott szabályrendelet avult viszonyok avult szabályozója, és ezt a rendeletet, egész rigorozitásával keresztül is akarják vinni. Ez már komoly dolog, beavatkozás a közönség, mint magántársaság jogaiba. Törvénnyel, rendelettel a magánjogok korlátozását csak a közérdek követelheti, ami ezen a határon kívül történik, az jogsértés! Hogy az a néhány éjszakai kurjantó ne kurjanthasson. Hogy a rendőrségnek éjjel ne legyen dolga, becsukat éjfélig minden olyan ajtót, melyen belül szeszes italt mérnek. De hát akkor miért nem csukatja el külön-külön mind a harmincötezer lakosát e városnak? A vendéglő, a kocsma csupán testi táplálékok kiszolgálója, amihez kevés idő elég. A kávéházakban azonban tág szellemi foglalkozás nyílik a közönség részére.”
Éjfélkor hazamenni?
1894-ben egy elhibázott kávéházi záróra-rendelet miatt elképesztő felháborodás tört ki a városban. Az emberek nem akartak hazamenni jól megszokott környezetükből, feltöltődést nyújtó társaságukból. Mert élni akarták a városi életüket.