Öko-Kuckó
20 éves a Széchenyi téri Öko-Kuckó! A Zöld-Híd Alapítvány oktatótermében a környezetvédelmi oktatás áll a fókuszban, rendületlenül terelgetik az óvodásokat és a kisiskolásokat a fenntartható életmód felé. Mai világunkban ennél fontosabb feladatot nem is tudunk elképzelni, úgyhogy az Öko-Kuckónak még sok-sok húsz évet kívánunk, és köszönjük erőfeszítéseiket a jelen és a jövő érdekében is.
Pécsi Közösségi Alapítvány
2016-ban kilenc magánszemély hozta létre a Pécsi Közösségi Alapítványt, ami az elmúlt közel 10 évben az egyik legfontosabb pécsi civil szerveződéssé vált. Szerteágazó tevékenységükkel rendkívül sokat segítenek a városnak és a pécsi civileknek, saját adománygyűjtő rendezvényeik közül a Swimathon és az Élő Adás olyan presztízsűvé vált, amit csak csodálni lehet. Minden akciójukban látszik a tenni akarás, a jobbító szándék, a városért való küzdelem, amiért hatalmas köszönettel tartozunk nekik.
Nádor Galéria
A PTE Művészeti Kar galériája 10 éve szállítja a kortárs művészetet és művészeket a Széchenyi tér ikonikus épületébe, az egykori Nádor Kávéházba. Sokáig úgy tűnt, hogy a tíz éves szülinap egyben a végjátékot is jelenti a galériának, ám úgy tűnik, nincs itt a vég, és folytatódhat a munka az ódon falak között. Rendkívül örömteli ez a hír, úgyhogy azzal köszöntjük a 10 éves Nádor Galériát, hogy még minimum 10 évig szolgálja a kortárs képzőművészetet és a pécsieket.
(A közönségszavazás december 13-án indul. Szavazzatok sokan, döntsetek egy fontos díj sorsáról, nagyon számítunk rátok, fontos a véleményetek!)