Kockázatok és mellékhatások
A Jókai téri Ancora Contemporary Gallery a legmenőbb pécsi magángaléria, ami – most már bátran elmondható – az egyik legfontosabb találkozási pontja lett a kortárs képzőművészeteknek. Az október végén nyílt Kockázatok és mellékhatások című kiállításuk komoly és fontos témát jár körbe. Öt daganattal, elsősorban mellrákkal küzdő vagy azzal már megküzdött művésznő (Kölcsey-Gyurkó Sára, Pethő Csilla, Rezsonya Katalin, Uray-Szépfalvi Ágnes, Varga Rita) alkotásait mutatja be a tárlat. Felemelő és párbeszédre indító gondolatokat ébresztenek ezek az intim pillanatoktól sem mentes műalkotások, melyek támaszt és reményt nyújthatnak mindazoknak, akiket érint ez a szörnyű betegség.
Köszönjük szépen a kiállítás szervezőinek ezt a gyönyörű munkát!
GraphicPécs 2024
Gyenge pontunkra tapintott rá idén a GraphicPécs. A könnyűzene, pláne a magyar és a pécsi könnyűzene – tudja rólunk mindenki – a szívügyünk. Éppen ezért faltuk a Pécsi Galériában látható Magyar Underground ’80 című kiállítást, ami a rendszerváltás előtti hazai és pécsi könnyűzenei életet mutatja be Koszits Attila rendezésében. Az m21-ben látható Rock, pop, undergroundot pedig újra meg kell néznünk, mert elsőre beleszédültünk a látványba és az élményekbe, ami egyáltalán nem csoda, hiszen több mint 1300 munka várja az értő befogadást. A kiállítás kurátorai Michel Bouvet és Fanny Laffitte voltak.
A könnyűzene vidéki fő-fővárosában, Pécsett otthonra lelt ez a két tárlat, telitalálat volt a megrendezésük!
Faltenyészet
1998 és 2014 után újra vándoroltak a falak a belvárosban. A Faltenyészet elnevezésű közösségi-művészeti akció gyönyörűen felforgatta Pécs békés vasárnapi rendjét szeptember 29-én. Borza Endre építész és Szemelyácz János pszichiáter szervezőmunkájának köszönhetően ismét átélhettünk egy ízig-vérig pécsi programot, képzőművészeti akciót és közösségi élményt, ami egyediségével, punkságával, korlátok nélküliségével lehengerelt bennünket. Az öt irányból vándorló Ytong-tégla falak a Széchenyi téren egyesületek egy gúla alakzatban, melynek közepén este máglyát gyújtottak.
Hálával tartozunk a faltenyésztőknek a Faltenyészetért, reméljük, a következőre nem kell 10 évet várni.
(A közönségszavazás december 13-án indul. Szavazzatok sokan, döntsetek egy fontos díj sorsáról, nagyon számítunk rátok, fontos a véleményetek!)