A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Made in Pécs Nívódíj
A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Made in Pécs Nívódíj
szerk / 2015-12-18 lokál
Ismét eljött a várva várt pillanat! Mint minden évben, úgy idén is díjazzuk a legjobbakat! Az elmúlt évekhez hasonlóan most is három jelöltet indítunk harcba kategóriánként a Made in Pécs-díjért, mert hiszünk abban, hogy ezzel a módszerrel több jó dologra tudjuk felhívni a figyelmet. Minden jelöltnek gratulálunk, mindegyikük nagyszerűt alkotott!

Janus Egyetemi Színház

A Janus Egyetemi Színház régi nagy szerelmünk. Még a kezdetek kezdetén, a Szántó Kovács János utcában szerettünk beléjük, és ez a szerelem az idők során nemhogy lanyhult volna, hanem kifejezetten erősödött. Példaértékű az a munka, amit a hosszú évek alatt elvégeztek, és példaértékű az is, amit ma elvégeznek. Aktuális előadásaik vastagon a máról szólnak, elgondolkodtatnak, tanítanak, és egyáltalán nem elhanyagolható módon mindezt mesteri színvonalon teszik. Köszönet érte!

Jelenkor folyóirat

A Jelenkor első száma 1958 októberében látott napvilágot. Az a tény, hogy a folyóirat még ma is létezik, már önmagában hihetetlen. Hihetetlen továbbá az is, hogy a lap szerkesztői, munkatársai mekkora áldozatokat hoznak azért, hogy a Jelenkor 2015-ben is működjön, és mindezt úgy teszik, hogy a megszokott magas minőségből egy jottányit sem engednek. Mivel mi kizárólag a papír erejében hiszünk, ezért nagyon szurkolunk a Jelenkornak, és innen is sok sikert kívánunk nekik a további évekhez!  Amúgy meg azt is szívesen bevalljuk, hogy a szerkesztőség tagjaival kifejezetten szeretünk inni a Nappaliban.

Apolló mozi

Nagyon szomorúak voltunk akkor, amikor az Apolló mozi bezárt, mert igazából senki nem tudta megmondani, hogy valaha kinyit-e még. Szerencsére kinyitott, mi megnyugodtunk, és azóta is ugyanolyan kedvvel és szeretettel járunk oda filmeket nézni, mint amilyen szeretettel gondozza a mozi ügyét az a lelkes kis  csapat, aki ott dolgozik. A kitűnő filmeken kívül folyamatosan programokat szerveznek, és olyan mini filmfesztiválok pécsi helyszíneként is működnek, melyek hiánypótló filmekkel próbálják ezt a cudar világot egy kicsit élhetőbbé tenni. 

Nagyon fontos intézmény az Apolló, szívből kívánunk még neki sok hosszú évet.

(Idén is kiosztunk egy közönségdíjat, nagyon számítunk a szavazataitokra! A közönségszavazás december 21-én indul!)  

zene
Anëk, Mira Joo, Péló
 
lokál
Sátrazás az erdőben
 
lokál
Eximó Jégrém: A változó helyi érték