A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Az év rendezvénye
A Made in Pécs-díj 2015 jelöltjei – Az év rendezvénye
szerk / 2015-12-16 lokál
Ismét eljött a várva várt pillanat! Mint minden évben, úgy idén is díjazzuk a legjobbakat! Az elmúlt évekhez hasonlóan most is három jelöltet indítunk harcba kategóriánként a Made in Pécs-díjért, mert hiszünk abban, hogy ezzel a módszerrel több jó dologra tudjuk felhívni a figyelmet. Minden jelöltnek gratulálunk, mindegyikük nagyszerűt alkotott!

Pécsi Egyetemi Napok

A Pécsi Egyetemi Napok alatt úgy pörgött a Zsolnay Kulturális Negyed, ahogy azt mi régen, még az átadása előtt elképzeltük. Szerintünk ilyen fordulatszámon kell hasítania egy 21. századi kulturális intézménynek, még akkor is, ha nem könnyűzenei fesztiválra találták ki. A PEN ékes példája annak, hogy jó programokkal igenis meg lehet tölteni a Negyedet, ilyenkor nincs kifogás a távolságra, a környékre, a hazajutásra, semmire, hiszen csak a program számít, semmi más. Csillagos ötös jár ezért a néhány napért a PEN szervezőinek és a Zsolnay Negyed munkatársainak. Szép munka volt, köszönjük!

Europa Cantat

Az év legnagyobb rendezvénye az Europa Cantat volt, ehhez nem férhet kétség. Több mint hatezer fellépő volt Pécsett a világ minden tájáról a nemzetközi kórusfesztivál tíz napja alatt, ami igazi multikulti várossá varázsolta Pécset július végétől augusztus elejéig. A rendezvény nagyszerűségét az adta, hogy azok is kiválóan érezték magukat, akiket egy kicsit sem vonz a kóruszene, hiszen az emberekkel benépesített utcák, terek hangulata mindenkit beszippantott. És ha egy kicsit nem figyelt oda a belvárosban bóklászó delikvens, egy idő után azon kapta magát, hogy ő is együtt énekel a tömeggel. Szép 10 nap volt, több ilyet is el tudnánk viselni!

Rét-Tér

Tavaly elmaradt, idén viszont újra benépesült a Remeterét jó arcokkal és jó zenével. A Rét-Tér az elmúlt években az egyik legfontosabb elektronikus zenei rendezvénnyé nőtte ki magát, a 2014-es szünet után őszintén örültünk annak, hogy idén volt folytatás. A hangulat és a szervezés – úgy érezzük – most volt a csúcson, ami talán annak is köszönhető, hogy a szervezők elmondása szerint idén utoljára volt ezen a helyszínen a parti, jövőre új helyszínt keresnek a rendezvénynek. A folytatásnak örülünk, a Remeterét elhagyását sajnáljuk, a jelöléssel pedig maximális tiszteletünket fejezzük ki a szervezőknek az eddigi bulikért. 

(Idén is kiosztunk egy közönségdíjat, nagyon számítunk a szavazataitokra! A közönségszavazás december 21-én indul!) 

súgó
Minőség, emberség, szabadság, közösség!
 
ételital
Pécsi Szelet – baranyai gourmet piknik
 
lokál
Mi kerülhet a lefolyóba? Csak a 3P!