A jövőbe tekintenek
A jövőbe tekintenek
/ 2018-12-11 lokál
Fiatal korukon túl Csepregi Zoltán (a képen balra), a W5 Labs alapító-ügyvezetője és Fröhlich Balázs (a képen jobbra), a SKART Unique Electric Motorcycles ügyvezetője között még több hasonlóságot is felfedezni. A céltudatosságot és a márkaépítés fontosságát mindketten korán felismerték, és mindketten jövőbe mutató projekteken, jövőbe mutató megoldásokkal dolgoznak.

„Ügyfeleink nálunk már látják azokat az újdonságokat, amikről korábban még csak olvastak, hogy „jó lenne ezzel a technológiával dolgozni”. Igyekszünk a jövőbe látni, és olyan technológiákat szeretnénk a partnereinknek nyújtani, ami a jövőképüket tükrözi" – mondja Csepregi Zoltán, a webfejlesztésre és digitális grafikára specializálódott pécsi kreatív ügynökség vezetője. Az idei évtől pedig nemcsak weboldalt és grafikát, hanem üzleti tanácsadást, auditot is nyújtanak, azaz megmutatják, hogy egy adott vállalkozás jelenleg milyen szinten áll és hová lenne képes eljutni.

„Korábban túl sok területtel foglalkoztam. Két évvel ezelőtt kezdtünk el az egyedi elektromos motorkerékpárok tervezésére, gyártására koncentrálni. Ez egy gyerekkori álom megvalósítása, amihez már a legújabb technológiákat használjuk" – mondja Fröhlich Balázs, aki a környezettudatos megoldásokban látja a jövőt. Mindezt most egy prémium márka felépítésére használják, ami a későbbiekben elektromos vízi járművek, vagy akár az űripar felé is belépőt jelenthet. 

(Vállalkozásfejlesztéssel, innovációval, kreatív iparral, humánerőforrás-fejlesztéssel, valamint a város és a régió gazdaságával kapcsolatban még több információt a megújult pbkik.hu és a pecsgazdasaga.hu oldalakon találsz.)

(X) 

 

lokál
A tudományok évezredei
 
film
Férfiak és csirkék
 
lokál
50 pillanat a Made in Pécs életéből