Hétköznapi titkaink
Hétköznapi titkaink
Major Zoltán / 2016-03-30 film
Kevés rendezőnek sikerült az, hogy már első filmje után megjegyezze nevét a nemzetközi szakma és a közönség. Joachim Triernek, aki távoli rokona annak a másik bizonyos Triernek, nemhogy sikerült, hanem folyamatosan a figyelem középpontjában áll, annak ellenére, hogy a Hétköznapi titkainkkal együtt mindössze három filmet jegyez.

Tíz évvel ezelőtt a Szerzők című szerelmi háromszöggel mutatkozott be, melyben egyértelmű volt a melankóliához való vonzódása. A Karlovy Vary és a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is fontos díjakat begyűjtő film két fiatal író egy nőért és egymással való versengésének története, mely sokaknak a francia újhullám klasszikusát, a Jules és Jim-et juttatta eszébe. Öt évvel később következett a saját generációjának vallomása Oslo, augusztus címmel. A film egy nap története, amelyben egy drogrehabilitációs programot sikeresen teljesítő fiatalember egy állásinterjúra megy Osloba, a folyton változó norvég fővárosba. Magányos vándorlásai közben eltűnődik az életén, és rájön, hogy semmit se sikerült még elérnie. A már nemzetközi sztárokkal telepakolt Hétköznapi titkainkra újabb öt évet kellett várni, a melankólia és az egyedüllét tippünk szerint ismét központi motívum, mely egy család történetét meséli el, Trierre jellemző ráérős módon. A híres fotóriporter emlékére szervezett kiállítás három évvel az anya halála után összehozza a családot, melynek előkészületei során mindenki szembesül azokkal a bizonyos hétköznapi titkokkal, többek közt az anyjuk autóbalesetének körülményeivel és azon keresztül az életének, életüknek rejtett dolgaival. 2015-ben ez film is versengett a Saul fiával az Arany Pálmáért Cannes-ban.

Norvég-francia-dán-amerikai filmdráma, 2015, 109 perc, (16) Rendező: Joachim Trier. Szereplők: Gabriel Byrne, Isabelle Huppert, Jesse Eisenberg, Devin Druid, Amy Ryan. Apolló mozi március 31-től.

zene
Space Inhalerz utoljára
 
súgó
Tánctalálkozó kilencedszer
 
lokál
Játssz Fridával!