A Havannai éjszaka első néhány perce is ezt támasztja alá, hiszen egy ötfős, idősödő társaságnak egy teraszon töltött délutánjába csöppenünk, ahol szól a zene, bőven van ital, és a résztvevők felemlegetik a boldog, tényleg gondtalan ifjúságukat. Azonban ahogy jobban odafigyelünk az elhangzott mondatokra, a beszélgetések témájára, egyre élesebben kirajzolódik a világ elől elrejtett Kuba képe, azé a Kubáé, amelyik elvesztette a forradalmát, és amelynek lakói elvesztették a szabadságukat, illetve egy egész generáció veszett, kallódott el. A Frankofón Filmnapokon már láthattuk Laurent Cantet hol nosztalgikus, hol drámai hangvételű filmjét, amely pont ezt az elveszett generációt szólaltatja meg, állítja reflektorfénybe. A fizetéséből épphogy megélni képes szemészdoktor, a valaha kiváló festő, jelenleg alkoholista művész, aki elvesztette képességét, a mérnöknek indult, de akkumulátorok összerakásából megélő férfi, illetve a Spanyolországból 16 év után visszatérő barát, akinek a kedvéért a kis csapat összeverődött. Mind a hiábavalóságnak, az elszalasztott vagy épp erőszakkal elnyomott lehetőségeknek az egyértelmű példái. A címbeli éjszaka során, ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább előkerülnek régi sérelmek, fájdalmak, eddig ki nem vagy el nem mondott titkok, érzések is. Szép, emberi film, amelynek nézése közben ráismerhetünk a mi saját magyar valóságunkra is.

Francia, kubai filmdráma, 2014, 95 perc, (16) Rendező: Laurent Cantet. Szereplők: Isabel Santos, Jorge Perugorria, Fernando Hechevarria. Apolló mozi: április 2-től.

Értékelésünk 4,5/5