Csábítás
Csábítás
Major Zoltán / 2017-09-07 film
Francis Ford Coppola lánya számos szerepben kipróbálta magát, végül azonban magára talált rendezőként és forgatókönyvíróként, amelyet előbb az Öngyilkos szüzekkel, majd az Elveszett jelentéssel bizonyított, utóbbi máig az egyik legemberibb munkája.

Az elmúlt tizennégy évben azonban mindössze négy filmet tett le az asztalra, vegyes fogadtatással. A különc királynőről szóló Marie Antoinette után egy apa-lánya történet következett (Made in Hollywood), majd négy éve egy szatíra a sztárok kirakatéletéről (Lopom a sztárom). Több elvetélt ötlet után végül rátalált egy, az amerikai polgárháborúban játszódó regényre. A történetből 1971-ben Don Siegel Clint Eastwood főszereplésével már forgatott egy filmet, Coppola most elkészítette annak női nézőpontú változatát. Egy sebesült katonát (Colin Farrell) fogad be egy leánynevelő intézet (vezetőjük Nicole Kidman), a lányok (Kirsten Dunst, Elle Fanning) körülrajongják, ápolják a férfi testét-lelkét, ám egy idő után az álarcok lehullnak és kezdetét veszi az érzelmi és fizikai hadviselés. Coppola Cannes-ban megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat ezért a filmért.

Amerikai dráma, 2017, 93 perc, (16) Rendező: Sofia Coppola. Szereplők: Colin Farrell, Nicole Kidman, Kirsten Dunst, Elle Fanning. Apolló mozi, Cinema City: szeptember 7-től.

lokál
Portré: Markó Viktória
 
zene
Sétatér Fesztivál
 
zene
Korai Acoustic Instrumental