„Hozzávetőleg harmadik éve járok ide rendszeresen. Előtte a régi Ti-ti-tá volt a kedvenc helyem, de amikor elkezdték leszabályozni, hogy csak este 11-ig lehetnek nyitva, zárás után átmászkáltunk ide. Amikor a Lui-féle Ti-ti-tá végleg megszűnt, sok ottani törzsvendég átszokott ide, közte én is és az egész zenekar.

Alapvetően azt szeretem a Nappaliban, hogy bármelyik napszakban bejövök ide, általában találok valakit, akivel el lehet társalogni. Találkozóhelynek is ideális, de arra is jó, ha céltudatosan ki akarom csinálni magam, vagy ha nem akarok egyedül otthon maradni, bejövök ide, hiszen úgyis találkozom valakivel, aki vagy elferdíti, vagy szimplán normális irányba viszi el a napomat.

Az utóbbi időben már valamilyen szinten a munkahelyem is a Nappali. Hétvégente, amikor ráérek, a hűtőket töltöm fel, meg mosogatok. Ez egy tök jó dolog, mert egyrészt féláron tudok aznap fogyasztani, másrészt meg így is-úgy is itt ülnék egész éjszaka, így legalább nem elköltöm a pénzt, hanem valamennyit keresek is.

De mindenek felett mégiscsak azt szeretem ebben a helyben a legjobban, hogy még nem tiltottak ki innen, pedig azért történt velem néhány dolog mindenféle állapotban. Két éve volt például egy olyan sztori, hogy már bőven zárás után voltunk, már mindenkit kiraktak rajtam kívül, de valahogy mégis kikönyörögtem magamnak egy sört, miután a kassza, meg minden le volt zárva. Ittam 3-4 kortyot a sörből, közben nagyon magyaráztam, és azzal a lendülettel a könyökömmel bele is borítottam az italt a pénztárgépbe, ami azonnal elkezdett villogni és egyből meg is állt. Amikor a pultos mondta, hogy a javítása mennyibe kerül, egy pillanatra megállt a szívem, de hála Istennek, beindult másnap reggelre, így nem kellett kifizetnem a javítás költségét.”