Teszteltük: Cellárium
Teszteltük: Cellárium
szerk / 2016-07-22 ételital
A pécsi pincerendszer egyik jól kihasznált része a Cellárium. Pontosabban az volt, aztán halványult a fénye rendesen. Az utóbbi hónapokban új kezekben a konyha, nem szokványosan magyaros, érdemes kipróbálni.

A Cellárium életében az idei év az újrapozicionálásról szól, új kreatív séf viszi a konyhát, Lánczos Sándor „magyaros, egy kis csavarral” szófordulattal írja le munkáját.

A hét elején ebédelni lehet a pince hűvösében, a hét második felében vacsorázni is érkezhetünk. Mi most ebédeltünk egy jót. Van napi menü is, de van olyan heti ajánlat, ami még hétközben is változik, hétfőn még talán nem is volt a táblán minden, amit csütörtökön ebédeltünk. Két előétel, két leves, hat főétel, két desszert, kérhetünk két vagy három fogást, 1190 vagy 1490 forintért.

A tárkonyos raguleves túl forrón, ám gazdagon érkezik, hús és zöldségek is bőséggel, kissé szokatlan a kelbimbó, de belefér. Kollégám szilvásgombóc krémlevest kér, burgonyanudlikra öntik a finoman fűszerezett hideg szilvalevest, van benne némi kandírozott gyümölcs is, ha jól rágtunk. Biztató kezdés.

A főételem harcsacsíkok paprikás mártással, túrós csuszával. Pontosan, ahogy ígérik, a hal tiszta ízű, a mártás selymes, a csuszáról nem hiányzik a pörc sem. Megkóstolom a szűzérméket gombamártással, tojásos spätzle-lel. Ez utóbbi kissé sótlan, de szerencsére a szűzérmék nem haltak szárításos halált, rendben van.

A desszert rántott grízpuding, bazsalikom fagyival, meghökkentő, de finom, és töményen laktató. Ahogy a diósguba áfonyakrémmel is eltalált pohárdesszert.

Van természetesen a la carte étlap is, jól szűkítve, 2-4 tradicionális, közismert étellel minden kategóriában, itt a három fogásért nagyjából ötezer forintot kell itt hagynunk.

Az átalakulás reményteljes, de kétségtelen, még az elején járnak. Ötletből van több, a megvalósítás még néha-néha megbicsaklik. A négy csillag elérhető közelségben.

Hunyadi út 2. H-Sze 11:00–15:00; Cs 11:00–22:00; P-Szo 11:00–24:00.

Értékelésünk: 3,5 / 5

 

Számla: 

Tárkonyos raguleves: 790 Ft

Szilvásgombóc krémleves: 790 Ft

Szűzérmék gombamártással, tojásos spätzle-lel: 1690 Ft

Harcsacsíkok paprikás mártással, túrós csuszával: 1590 Ft

Rántott grízpuding, bazsalikom fagyival: 790 Ft

Diós guba, áfonyamártással: 790 Ft

Összesen: 2980 Ft (háromfogásos menüsorként 1490 Ft/fő)

 

ételital
Továbbra is világszám a fekedi stifolder
 
lokál
Herkules lovát szigetvári lószerszámok díszítették a filmben
 
zene
Csaknekedkislány