Nyitnikék
Nyitnikék
Müllner & Kálmán Content Lab / 2020-06-05 ételital
Egy soha korábban nem ismert, nem látott és nem tapasztalt két hónap után nyitják ki ajtajukat  – most még talán csak résnyire és óvatosan – az éttermek: kezdenek benépesülni a teraszok, újra ég a láng a tűzhelyeken. De hogy kivel mi történt ezalatt a két hónap alatt, milyen helyzeteket kellett megoldani, mi tanult, mit vesztett, illetve hogyan képzeli a visszatérést, arról három vendéglátót kérdeztünk.

Egy vállalkozás élete, pláne egy családié, szinte teljesen összefonódik a benne dolgozók és az azt működtetők mindennapjaival, hatással van egymásra a szakmai és a privát szféra. Egy étterem esetében ez hatványozottan így van, hiszen a szívvel-lélekkel vendéglátókat az élteti, ha „felmegy a függöny” és megérkezik az első rendelés. Márciusban viszont épp fordítva történt: az előadás határozatlan ideig elmaradt. Ki-ki onnan merített, ahonnan tudott: ötletet, a túléléshez elegendő anyagi tartalékot, reményt. Van, ahol az előrelátóan félretett tartalék, máshol a főbérlő nagyvonalú partnersége, vagy az okosan működtetett házhozszállítás jelentette a védőhálót. Volt, akinek el kellett küldenie munkatársakat, mások meg tudták tartani a csapatukat. 

„Kezdetben a legnehezebben kezelhető rész a bizonytalanság volt, hiszen nem tudtuk, milyen hosszú időszakra és egyáltalán mire rendezkedjünk be” – mondják egybehangzóan az éttermesek.  

„Mi abban az amúgy is megterhelő időszakban voltunk és vagyunk is éppen, hogy az új helyünk, a Skoko megnyitása körüli munkák is a célegyenesbe fordultak, hiszen szeretnénk júniusban nyitni” – kezdi Csonka Máté, a Soul Kitchen tulajdonosa. A Soul csapata pár hét után úgy érezte, hogy egy autóval bele tud vágni a kiszállításba, illetve elvitelre is kínáltak olyan ételeket, amiknek nem árt az az idő, amíg hazaérnek. 

„Mi megpróbáltunk egyből átállni az elviteles megoldásra, de a magunk számára is elfogadható új protokoll igen idő- és költségigényes volt. Mindent fertőtlenítettünk napjában többször, az összes árut a legkörültekintőbben kezeltünk, miközben a forgalom a töredékére csökkent. Így egy idő után ezt a megoldást elengedtük” – meséli Szókovács-Vajda Szilvia, a Lyr egyik tulajdonosa. 

A Balkán Bisztró háza táján is ugyanígy az elviteles üzemmód kialakításán fáradozott a csapat az első hetekben, és ugyan a webshop kiépítése jól haladt, de éppen a túlélés érdekében nem indították el. „Voltak kétségbeesett pillanatok, ez tény, szabadságra kellett küldenem a kollégákat, illetve tisztázni velük, hogy mi, mint cég mit és meddig bírunk, hiszen ez volt az egyenes és felelősségteljes megoldás” – avat be bennünket Wéber Tamás, a Balkán Bisztró tulajdonosa az övékén kívül még rengeteg vállalkozást érintő kérdésbe is.

De vajon mit hozhatunk magunkkal át az elmúlt időszakból, mi az, amit egy krízis taníthat és érdemes belőle építkeznünk? 

Csonka Máté szerint adott és el is vett ez elmúlt két hónap, hiszen épp a hamarosan nyíló Skoko esetében például a korábbi partner helyére új érkezett. „A változásban kellett megragadnunk a lehetőséget valami újra. Azt vettük észre, hogy időt is kaptunk, időt arra, hogy egy kicsit lenyugodjunk, átgondoljuk a jövőt” – mondja a vendéglős.

„Minden nap bementem, minden nap volt mit csinálni, festettünk, a tető felújításnak is ideje volt már, a kertet is elő kellett készíteni a nyitásra. Furcsa, szomorú érzés volt az étterem vendégek nélkül, de szinte minden nap tettünk azért, hogy ha akármikortól is fogadhatunk újra vendégeket, készen álljunk”  – tudjuk meg, mit élt meg a Balkán a veszteglés hetei alatt.

„Amikor abbahagytuk az elviteles szolgáltatást, akkor megpróbáltuk élvezni azt, hogy otthon lehetünk. Ez egy hároméves gyerekkel nem mindig csak a felhőtlen kikapcsolódásról szól, de idővel elővettem az étlapot és elkezdtem kísérletezni, variálni. Érdekes mozzanat volt megérezni a fejlődés lehetőségét, hogy lehet valami gyümölcse is a kies, szűk heteknek. Szükségünk is volt egy kis szünetre, de erre menetközben jöttünk rá. Hiszek abban, hogy az újragondolás előnyére válhat a Lyr-nek” – árnyalja a képet Szókovács-Vajda Szilvia.

 

súgó
A vágy / Desire
 
súgó
Orgona – újragondolva
 
ételital
Ehető Egészség