A legtöbb családban a karácsonyi asztalra valamilyen halas fogás kerül. A halászlé a tradicionális menü része, de egyre divatosabb a lazac és a pisztráng is. Persze felmerül a kérdés, hogy miért pont karácsonykor? A néprajzosoknak természetesen többféle válasza is van erre a kérdésre: egyrészt a hal a böjti fogások része volt, és december 24-e még erre az időszakra esett, később viszont a hal a következő év pénzbőségét volt hivatott biztosítani, hiszen pikkelyei a gazdagságot jelképezik.
Tehát karácsonykor legalább kerül hal az asztalra, mert egy tavaly év végi felmérés szerint mi magyarok alig 6 kiló halat eszünk meg egy év alatt fejenként. Ez a szám bizony messze elmarad az uniós átlagtól, ami 23-24 kiló körül van. Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogyan áll Pécs halfogyasztás tekintetében – ebben a Haltenger Halbolt tulajdonosa, Hágendorn József volt segítségünkre.
Egy csipetnyi fantázia
A szakember 2001 óta foglalkozik halkereskedelemmel, 2008-ban nyitotta meg halboltját, hogy a pécsiek és a környékbeliek számára is elérhető legyen a friss hal. Ezzel együtt sincs könnyű dolga, mert a magyarok többsége – ahogy már mi is érintettünk a bevezetőben – továbbra sem fogyaszt elegendő mennyiségű halat, összehasonlítva Európa vagy a világ más országainak adataival. Ennek oka nemcsak az, hogy „csirkenemzet” vagyunk, hanem talán a rutin hiánya is közrejátszik – nincs annyi alaprecept a vásárlók eszköztárában, hogyha hazaérnek, mit fognak „összedobni” halból, noha kevés hálásabb alapanyag van a konyhában, hiszen rendkívül gyorsan elkészül.
Ponty az élen
A halak népszerűségi sorrendje nem sokat változott, a kereskedő szerint a ponty – lényegesen elhúzva a többiektől – vezeti a listát, amit az afrikai harcsa, a keszeg, a kárász, a törpeharcsa, az amur és a busa követ. A fogások közül a legnépszerűbb továbbra is a halászlé, de egyre többen készítenek sült halat és haltöpörtyűt is. Az afrikai harcsa második helye nem meglepő, hiszen kiválóan alkalmas sütésre, halpogácsa, halászlé, töltött paprika, halpaprikás elkészítésére, azaz meglehetősen sokoldalúan felhasználhatjuk, valamint rántva is jól működik. Előnye, hogy nincs markáns hal íze – ellentétben a ponttyal vagy a süllővel –, ráadásul szálkamentes, ami még keresettebbé teszi. Józsefék Szarvasról hozzák a kiváló minőségű afrikai harcsát.
Érzékeny forintok
A halfogyasztás eléggé árérzékeny dolog – magyarázza József, aki szerint a süllő, a rákok, a tengergyümölcsei, a tengeri halak annyiba kerülnek, amit a hazai vásárlók többsége heti, de havi szinten sem engedhet meg magának.
A Haltenger Halboltnak kialakult törzsvásárlói gárdája van, akik rendszeresen keresik akár az újdonságokat is, ám ezen kívül a halfogyasztás még mindig szezonális, akárcsak a libacomb novemberben.
József amúgy hetente minimum háromszor eszik halat, különben – mint mondja – elvonási tünetek jelentkeznek rajta.
Aranyat ér
A kereskedő belgyógyász-gasztroenterológus fia szerint, ha csak heti egy alkalommal ennének az emberek halat, már fele annyi feladat lenne a klinikákon. A hazai kínálatból neki nagy kedvence a süllő és a törpeharcsa, a tengeri halak közül pedig a hekk, a tenger gyümölcsei és természetesen a rákok.