Bormaraton Vörösmarton     
Bormaraton Vörösmarton     
promo / 2022-08-08 ételital
Pécstől alig egy órányira, Horvátországban valami remek dolog készül! 17 éve még falunapként indult, ma már viszont a Drávaszög egyik legnagyobb érdeklődésére számot tartó gasztró- és kulturális eseményévé vált a vörösmarti Bormaraton, amelyen tavaly már 10000-en vettek részt.

A Bormaraton szervezői nagyon lelkesek, és az évek során az igényeket felmérve szépen bővítették a fesztivál programját. Pénteken szakmai kóstoló kapott helyet, szombaton pedig kötetlenebb programok lesznek. A koncertek és kiállítások mellett a már szinte hagyománnyá vált névadó Bormaraton is szombaton startol.

A maraton résztvevőinek azonban nem egy 42 kilométeres távval kell megküzdeniük, de azt gondoljuk, hogy nem lesz sokkal könnyebb dolguk nekik sem! Vörösmart pincesorain és szurdokain át kell a kijelölt távon végighaladniuk úgy, hogy a térképen jelölt pincéknél megállnak és ott egy vakkóstolón egy bortételt fel is ismernek. A táv maratoniságát inkább a teljesítési időre vonatkozóan értik a szervezők, hiszen a cél az, hogy mindenki rászánja az időt és minél jobban megismerje a résztvevő pincéket.

A tavalyi évben már 12 országból 2500 érdeklődő jelentkezett a versenyre, ezen a szinten maximalizálták is a résztvevők számát. Siess, nehogy lemaradj a nevezésről és találkozzunk Vörösmarton szeptember 23-án és 24-én!

súgó
Honeybeast X Ráskó Eszter: Mindenkiderül
 
zene
Ian O’Sullivan
 
lokál
Made in Pécs-díj 2018 – A nyertesek