Az első lemezetek még egy nagyon álmodozó kiadvány volt, aztán jöttek az egyre komolyabb témák. Részletekig kigondolt terv volt, hogy albumokat adjatok ki különböző életkorokra-fázisokra, vagy csak a saját tapasztalataitokról szólnak a szövegek?

Az első albumról mindenképpen elmondhatjuk, hogy tartalmát tekintve eklektikus lett. Ez valószínűleg leginkább annak köszönhető, hogy három év dalai sűrűsödtek össze benne. A „Mondom néha!” és a „Csak vicceltem” is olyan EP, amely az alkotói folyamatot tekintve sokkal rövidebb időt foglal magába, ennek köszönhetően prezentálja egy életkornak/állapotnak az aktuálisan felmerült sajátosságait, problémáit. Tervszerűnek semmiképpen sem nevezném.  

Tagadhatatlan, hogy szeretitek a jó alternatív pop/rock zenét, de számtalan más hatás is hallható a muzsikátokon. Kik voltak azok, akik nagy befolyással voltak rátok valamint a zenétekre, és miért Randy Newman volt az?

A zenekar stílusát mindig úgy jellemeztük, hogy alteros, de mégsem az, hanem valami alter-szerűség. Persze nagyon sok zenekar volt hatással ránk, de az biztos, hogy mindannyiunknál a közös pont a magyar alter. Randy Newmanról pedig csak annyit, hogy ő egy minden műfajban tevékenykedő zenésznek egy nagyon jó példa, mivel egész fiatal korától a mai napig egyszer se változott, emellett mérhetetlenül emberi, őszinte, és ez nagyon fontos szerintem.

A novemberben megjelent „Csak vicceltem” EP-tek egy érettebb anyag lett, mint az előző lemezeitek. Ezek a dalok nehezen íródtak vagy inkább terápiás jelleggel könnyű volt őket kiadni magatokból?

Négy szám szerepel ezen az EP-n és mindegyik máshogy keletkezett. A Hátralévő életem című például másfél óra alatt megszületett és a hangszereléssel se kellet sok időt eltölteni. Ezzel szemben a Nem érdekemnek már régóta megvolt az alapja és a szövege, viszont sok ideig nem tudtunk hozzányúlni a hangszerekkel úgy, hogy ne tegyük tönkre. Az az egy közös ezekben a számokban, hogy olyan dolgokról szólnak, amik minket foglalkoztatnak, olyan témákat feszegetnek, amelyeket vagy nem értünk (és talán ezzel közelebb kerülünk a megértésükhöz), vagy nem tudunk önállóan feldolgozni. Ezek amúgy nem törvényszerűen negatív dolgok, hiszen egy boldog pillanatot megérteni és feldolgozni is lehet nehéz.

Igazán fiatalon kezdtetek el zenélni 2012 táján, viszont a zenekar ennyi év után is hevesen dübörög, egyre jobb és jobb anyagokat kiadva. Mi inspirál titeket, mi tartja össze a zenekart?

Talán röviden annyi, hogy az egész egy barátságból indult és ez a barátság egyre erősebb lett a közös zenélésekkel, a koncertekre való utazásokkal, nyaralásokkal. Az öt év során persze volt még más is, ami kellett ahhoz, hogy működjön a dolog. Ezt a plusz erőt leginkább a kisebb-nagyobb sikerekből kaptuk. Gondolok itt a közönség támogatására, és persze a jól sikerült koncertekre. Érdekes még az, hogy mindenki kicsit máshogy látja a világot, és ez megmutatkozik a hozott anyagokban is. Emiatt lehet, hogy kicsit sokszínűbb a palettánk. Talán ezért nem ununk bele, mert nincs monotonitás, mindig van valami érdekes, vagy éppen dühítő ötlet, amit csak azért is meg kell csinálni.

Ha Pécs környékén szeretnénk elmenni egy koncertetekre, merre irányítanátok minket?

Február 17-én a Szabadkikötőben lesz egy nagyobb volumenű koncertünk, ahova meghívtuk pár barátunkat, hogy játsszanak velünk néhány számot. Március 17-én pedig a Szabó Benedek és a Galaxisok, illetve a Platon Karataev társaságában lépünk fel a Pécsi Estben.