Space Inhalerz utoljára
Space Inhalerz utoljára
szerk / 2015-10-16 zene
A Space Inhalerz bulik az elmúlt öt és fél év során, az egykori Kino kicsiny partiterét hamar kinőve, a város meghatározó elektronikus zenei rendezvénysorozatává váltak. Egészen mostanáig, mivel a csapat október 16-án az utolsó buliját tartja a Pécsi Est Caféban!

A Space Inhalerz tagjai rendhagyó módon szervezték az eseményeiket. Egyrészt az öt tag között találunk egy főállású vizuálost is, aki már a kezdetek óta sajátos – és némiképp elborult – látványvilágot kölcsönzött a fellépéseiknek. A zene terén pedig még súlyosabb dolgokat hallhattunk tőlük a Zion, az Uránia vagy épp az Amper és a Pécsi Est Café falai között.

Az előremutatás és a legnagyobb partibombák között lavíroztak állandóan, így azok is örülhettek, akik tombolni-táncolni szerettek volna, és azok is, akik valami egészen újat szerettek volna hallani. Felkarolták a dubstepet, de ugyanúgy játszottak deep house-t, imádták a drum’n’bass-t, de akadt mindig jó sok techno és electro is a kínálatukban. Mindeközben pedig rengeteg hazai és külföldi DJ is megfordult náluk – mint például a Mightyfools, a Partysquad, a Koan Sound, TAI.

Minden Space Inhalerz bulit erősen ajánlottunk, az „utolsó szpész” pedig az előrejelzések alapján biztos szerepelni fog a pécsi partitörténelem krónikájában, úgyhogy ne hagyjátok ki!

Az utolsó Space a Halott Pénz koncert után kezdődik és vélhetően reggelig tart majd.

Pécsi Est Café (Rákóczi út 46.) Október 16. 23:30. Jegyár: 500 Ft, Halott Pénz koncertbelépővel ingyenes.

súgó
Garzonpánik
 
súgó
Mindscape Palace
 
ételital
Nyári gasztroprogramok Baranyában