n
HU | EN
made in pécs
b c d j k
Overmorrow
Morvai Zsolt / 2018.07.18.zene
A város próbatermei tele vannak csodálatos zenekarokkal, de ha post-rockról van szó, akkor legjobb, ha az Overmorrow ajtaján kopogtatunk a zenei betevőért. Velük beszélgettünk új lemezükről, a zenekar alakulásáról és az alkotói folyamataikról.

Az embernek megvan az elképzelése az instrumentális post-rockról, de az első kislemezeteket hallgatva érezhető, hogy bőven keverednek benne a megszokottól eltérő stíluselemek. A Long Way ‘till Accordance könnyen előbújt belőletek?

A Third Eye Focus volt a zenekar első, jammelésből született száma, amikor még hárman voltunk. Ez a szám majdnem egyidős az együttessel, és évekig tartott, mire megérett. A teljes, 4 fős zenekari felállás után kisebb-nagyobb módosításokkal lett végleges, így fel is került az új dalokkal együtt a lemezre. A jammelések alkalmával sok jó ötlet született korábban is és most is, amikből hamar összeállt egy kép a készülő számokról, de a véglegesítéshez azért némi időre volt szükség. A finomítási, érési folyamatok hosszabbnak mondhatók az esetünkben, de szerintünk ezzel semmi baj nincs, a lényeg az, hogy mindannyian elégedettek legyünk a végeredménnyel.

Mint kvartett csak két éve alkottok egységet. Mennyire érvényesül a demokrácia egy lemezkészítés közben, ha ennyi emberről van szó?

Maximálisan demokratikus az alkotói folyamat, mindenki hozzátehet, elvehet, hoz saját témákat, és mindenből megpróbálunk kihozni valamit. Egyetértés van minden publikált, eljátszott dallal kapcsolatban is, vagyis csak azt visszük koncertre vagy tesszük rá egy lemezre, amire mindenki azt mondja, hogy rendben van. Ha viszont valamivel nem vagyunk elégedettek, akkor az adott szám a kész állapotáig a „műhelyben marad”.

Mi a zenekar története, hogyan történt meg a nagy egymásra találás?

A nagy egymásra találás úgy történt, hogy 2014-ben Szabó András (dob) kiírt egy Facebook posztot, hogy post-rock zenekarhoz keresne embereket Pécsen. Így ismerkedett meg Iveszics Alexanderrel (gitár). Lementek egy próbaterembe jammelni, majd később Dabis Ádám (basszus) is csatlakozott hozzájuk, aki korábban már zenélt Andrással közösen a szintén pécsi Zöld08 zenekarban. A próbák általában kötetlen örömzenélésből álltak, majd lett pár dal és megszületett az Overmorrow. Kb. 2 évig trió volt a formáció, de végig éreztük, hogy hiányzik még egy hangszer a dologból. 1,5-2 éve találkoztunk Pórszász Balázzsal, akit már több formációból is ismertünk (StarFunkSimples, The Talking Horse) és jelezte, hogy szívesen csatlakozna hozzánk, így vált teljessé és sokkal céltudatosabbá a zenekar. A korábban megírt számaink is „kerekebbek” lettek, más megszólalást kaptak.

A számaitoknak nincsenek szövegei, de így is áradnak belőlük az érzelmek, amik a hallgatóságon lecsapódva érzelmeket váltanak ki viszonzásul. Hogyan készül egy dal?

A dalok születése minden esetben egy témából indul, amit az egyik tag hoz, arra jammelünk. Ha van egy olyan riff az improvizáció során, ami mind a négyünket nagyon megfogja, akkor egy cigiszünet alkalmával „vállba veregetjük magunkat”, majd elkezdjük szép lassan számmá formálni, hagyjuk az ötletet előbújni és mikor körvonalazódik már egy szerkezet vagy irány, akkor a részeket tudatosan építjük, csiszolgatjuk, amíg egynek és késznek nem érezzük. A felszabadult zenélés és a szabad asszociációk nagyon fontosak és meghatározóak egy dal megszületésének folyamatában.

Ha az Overmorrow új lemezét szeretném élőben hallani Pécsett, mikor és milyen irányba menjek?

Pécsett legközelebb augusztus 11-én a Made in Pécs Caféban játszunk. Ez egy rendhagyó alkalom lesz, mert egy áthangszerelt, félakusztikus, „unplugged” jellegű műsorral készülünk, ami a zenekar életében is új, de annál izgalmasabb feladat.

ételital
Gasztrogájd
 
lokál
Erdő így még nem ejtett rabul
 
ételital
Teszteltük: Balkán Bisztró