Natalie Imbruglia
Natalie Imbruglia
Morvai Zsolt / 2016-06-30 zene
Ha az ember nem is figyelte a kilencvenes években a poplistákat vagy az MTV-t, akkor is ismerősen csenghet fülében a Torn refrénje vagy néhány taktusa. Natalie Imbruglia tett arról, hogy slágerei egészen máig a kereskedelmi rádiók folyamatos rotációjában kapjanak helyet, de ez három Grammy-díj jelölés után annyira nem is meglepő.

A színésznőből lett popénekesnő most a Dóm téren fogja tiszteletét tenni július másodikán a Zsolnay Fényfesztivál keretében, úgyhogy hazai pályán hallgathatjuk a régi slágereket és a frissebb dalokat is Imbruglia fél éve megjelent nagylemezéről. Utolsó albumának különlegessége, hogy csak férfi előadók dalait dolgozta fel sajátos stílusában – ezért is Male lett a lemez címe. De Imbruglia azóta sem ült a babérjain, hiszen ahogy befejezte 2015-ös albumát, már el is kezdett új, saját matérián dolgozni, amiből talán Pécs is ízelítőt kap majd.

Dóm tér, július 2. 20:00. Ingyenes. 

zene
Nunki Bay Starship
 
zene
Pécsi Egyetemi Napok
 
ételital
NemCsak1Süti Kávézó