Ha valaki zenész családban nő fel, egyenes út vezet a zenélés felé? Azt is kérdezhetném, hogy édesapád, Beck Zoli, a 30Y frontembere mennyire terelgetett a muzsikálás irányába?

Szerintem a szüleim és a köztem való viszony szerencsés eredménye, hogy mindkettejük pályáját nagyon sokra tartom – anyukám nevelésszociológus, apukám irodalomtudós számomra elsősorban. Ezért aztán mindig szerettem volna valamiféle akadémiai irányba elindulni, és ez nagyjából meg is történt; mivel a demográfiai elemzések és a neveléstudomány kevésbé érdekelnek, ezért inkább a nyelv- és irodalomtudományok felé fordultam. Amikor megszülettem, Ajkán laktunk – semmilyen út sem egyenes onnan, és a pécsi szellemvárosi panelek közül sem feltétlenül. Énekelni és össze-vissza beszélni pedig mindig szerettem, pont, mint apukám vagy a nagybátyám, és az, hogy ez a saját dalaimhoz vezethetett, nagy öröm és kiváltság.

Bemutatkozó albumodhoz szívből gratulálunk! Nagy meglepetés volt, ugyanis egy nagyszerű zenekar kíséretében hallhatjuk a dalokat. Az egy szál zongorából hogyan lett egy komplett együttes?   

A zenekar úgy lett, hogy két kedves barátom, Galgóczi Olivér és Dencs Dominik hajlandóak voltak összerakni ezeket a dalokat velem. Még velem zenél élőben a kedves szerelmem, Széll Tomi is, akinek köszönhetően basszusline-ok is megszólalnak a színpadon. Az egy szál zongorának, ha úgy játszol, mint én, megvannak a határai, mert nem ér el odáig az eszköztárad, ameddig a dalaidnak szükségük lenne rá.

Korábban nyilatkoztad, hogy a színpad még nem teljesen az otthonod, nehezen küzdesz meg a lámpalázzal. Hogy áll most a dolog, összebarátkoztatok már?  

Szerintem egyre jobb barátok vagyunk, bár a lámpaláz nem egy olyan dolog, ami könnyen elmúlik. Mindig nagyon félek azelőtt, hogy színpadra mennék, mert egyszerűen nem akarok hibázni, felsülni, kudarcot vallani. Az viszont biztos, hogy a fiúkkal sokkal jobb élmény a színpadon lenni, mert van egyfajta egymásrautaltság, van, akire ránézhetsz egy bénázás után, van kivel összemosolyogni.

Nyakunkon a fesztiválszezon. Hol leszel látható?

Sok helyen játszom, de amiket fejből tudok, az a Fishing, az Ördögkatlan, a Szeláví, a Bondoró, a Sziget és a Művészetek Völgye.

Mit gondolsz most, felkapott előadóként: zenészként fogod leélni az életedet vagy teljesen más területen képzeled el a jövődet?

Nem gondolom magamat felkapott zenésznek, de jó, hogy sokat koncertezhetek, és van, aki eljön a lemezbemutatómra. Mindig zenéltem, mindig énekeltem, nem hiszem, hogy ez valaha is megváltozna, ellenben nagyon szeretnék az angol irodalomtudomány világában mozogni, bár ez inkább az elmúlt 5-10 év hozadéka. Olyan dolgokhoz pedig nem értek, amikkel pénzt lehet keresni – nem vagyok sem kormánypárti politikus, sem informatikus vagy közgazdász, szóval biztos mindig énekelni és írni fogok, akkor is, ha soha nem leszek sikeres.