Babarci Bulcsú
Babarci Bulcsú
Papp András / 2017-06-08 zene
Egy ideje Pesten él, de Babarci Bulcsú zenei munkássága elválaszthatatlan Pécstől. Nemrég szólóprojektbe fogott, első lemeze Műanyag élet címmel jelent meg.

Összeszámolni is nehéz, hány formációban játszottál eddig pályafutásod során. Melyek voltak ezek, és melyik állt hozzád a legközelebb?

Valóban, volt egy időszak, amikor a város levegője lehetővé tette, hogy akár hétköznap is, erős törzsközönséggel rendelkező helyek rendezvényein a magamfajta monomán kultúrlények megtalálják a helyüket. Én főleg a Golestan, Pavilon, dZsem, PÉP, később a Tamás Éva Játéktára és a budapesti Madrian produkciókat szolgáltam hangszeresen. Egyedül a Simply English az, amiben továbbra is kísérek. A legközelebb nyilván azok a zenekarok álltak hozzám, ahol dalszerzőként, alapítóként, vagy ötletgazdaként is tevékenykedtem, mint a 90-es években a Gyurmaklub és a Spleen, a századelőn az InterMagyar és a Zagastic, majd a Bulcsú&Cimbik és a TükeZoo.

Legutóbb a TükeZooval arattatok sikereket, de szétváltatok Restás Gergővel. Mi volt a válás oka?

Egyszerű hetedik évi válság, ami során tisztázódtak a további tervek és célok. Megváltozott az alkotói légkörünk is, Gergő évek óta isaszegi levegőt szív, én óbudai csapvizet iszom. Ez a tény teljesen más élményeket hozott, mint kezdetben, amikor Uránvárosban egymástól ötszáz méterre laktunk, minden napot próbával kezdtünk, este pedig begyalogoltunk a városba.

Szólóprojektbe fogtál, aminek legújabb, kézzelfogható eredménye a nemrég megjelent Műanyag élet című lemezed. Mesélnél az „új gyerekről” egy kicsit?

Ez az első bébi, ami teljes egészében saját, ráadásul elfér a tenyeremben. Tulajdonképpen egy meg nem született Zoo-anyagnak az inkarnációja, zeneileg, gondolatilag markánsabb, határozottabb, közérthetőbb véleménnyel. Számomra kilométerkő az útkeresésben, rendszer-, társadalom- és globalizációkritika egyben kortárs dalmondói nyelven, popzenei hack-be ágyazva, erős vitaindító esélyekkel.

Június 9-én mutatod be a lemezt a Szabadkikötőben. Miben más számodra egy pécsi fellépés, mint egy bárhol máshol adott koncert?

Talán itt picit jobban tele a gatya. Ami viszont biztos, hogy ez a koncert mindenféle szempontból más lesz, mint bármelyik eddigi, egyrészt, mert Pécsett még nem léptem fel egymagam saját, főleg új szerzeményekkel, másrészt pedig az est audiovizuális megvalósítása – ami kisebb csapatmunka lesz a Kontraposzt Műhellyel és a MéhkasAulával karöltve – szintén szűz terep számomra.

(Fotó: Gradvolt Endre)

ételital
Teszteltük: Mischler Cukrászda
 
zene
Sör és Fű, Slow Village, Stereo Kollektiv
 
lokál
Made in Pécs-díj 2016 – Kultúra Junior