n
HU | EN
made in pécs
b c d j k
30Y
Papp András / 2018.06.04.zene
Május elején jelent meg a 30Y új albuma „EGY” címmel. A lemez az „Egy hét a Hajón” programsorozatuk nagykoncertjének felvétele, ami az A38-on készült. Az albumról a zenekar frontemberével, Beck Zolival beszélgettünk. 

Az egész sztoritok az Egy perccel tovább című lemezzel kezdődött 2004-ben. Most itt van az EGY. Mindkettő koncertlemez. Véletlenek egybeeséséről van szó vagy tudatos koncepcióról?

Tudatosságnak óvatosan nevezném, inkább valami ráismerésnek. Amikor számolgattuk, hányadik lemez is lesz ez a mostani, az EGY, akkor csodálkoztunk rá, hogy már a tizedik albumnál tartunk, és hogy a látszólag különálló történések mennyire egybejátszanak. A lemez ötlete sokkal inkább kapcsolódott ahhoz a múlt évi programhoz, melyet Pécsett és Budapesten játszottunk, és majdnem fesztiválnak hívtunk – legalábbis magunk között. Szóval inkább annak akartuk kézzelfogható nyomát hagyni.

A koncertlemez nehéz műfaj, hiszen nehezen adja vissza a személyesen átélt koncert varázsát. Mit gondolsz, nektek sikerült lemezbe zárni az A38-as fellépésetek hangulatát?

Én inkább könnyűnek gondolom a koncertlemezt, egyszerűen azért, mert koncertzenekar vagyunk, számomra tényleg az a legotthonosabb és legevidensebb működési mód, megnyilvánulási forma. Ha lehetne, akár minden koncertet rögzítenék és tolnám kifelé, az összes hibájával, esetlenségével együtt, és azzal a tudással együtt is, hogy egy koncert sosem mondja ugyanazt a koncert pillanatnyi szituációjában, mint abból kiemelve. A koncert az valójában egy helyzet, ezt a helyzetet reprezentálja, de semmiképpen sem adja vissza egy felvétel: pont úgy, ahogy egy családi nyaralás sem rögzíthető néhány telefonos képpel. Valahogy mégis szeretünk képeket nézegetni. A koncertlemez tétje tehát inkább az előhívása a pillanatnak azok számára, akik ott voltak, és a megsejtetése azoknak, akik a lemezen hallják először.

Az album bemutatása egészen különleges volt. Pesten és Pécsen közös lemezhallgatásra hívtátok a rajongóitokat. Honnan jött ez az ötlet és hogyan sikerültek ezek az alkalmak?

Nagy élmény volt! Tudod, a koncerteket is együtt csináljuk. Azok az emberek, akik hallgatnak bennünket, pont úgy alkotó részei a koncertnek, mint mi, akik a színpadon játszunk. Ezért aztán én is a hajón hallgattam meg először a kész lemezt, együtt a közönséggel. Egyébként meg nagyon izgalmas és mély tapasztalat volt ez az egyszerre rituális és hétköznapi találkozás, amiben inkább mi voltunk kissé zavarban: úgy vagyunk emberek előtt, hogy nem zenélünk?

Új dalok írására van időtök? Mikor hallhatunk új 30Y számot?

Az új 30Y dal „Szeretni akart” címmel május közepén jött ki. Egyébként annak is volt valami véletlen dramaturgiája, hogy miközben a lemezmutogatókat csináltuk, onnan minden éjjel forgatásra mentünk, és kamera előtt álltunk reggelig, hiszen a „Szeretni akart” filmjét forgattuk egy nagyszerű alkotó közösséggel.

Fesztiválról-fesztiválra vándoroltok egész nyáron. A rengeteg közül van kedvencetek?

Az itthoniak alapból, többet is dolgozunk mindegyikben, mintha csak koncerteznénk. Tényleges felelősséget érzünk a Fishing on Orfű vagy az Ördögkatlan iránt. Ráadásul a Katlan Cohen-Cseh Tamás koncertfilmjét is most fejeztük be, gyönyörű lett, szóval, amikor nincs fesztivál, akkor is szinte ott vagyunk. A Fishingen játsszuk először fesztiválon az új dalt, és egy egészen új arculatot terveztünk a 30Y-nak erre az estére. A többi fesztivál is mindig tud egyébként aktuálisan izgalmas lenni. Amúgy pedig egészen szeptember közepéig játszunk a szabad ég alatt.

 

 

lokál
Erdő így még nem ejtett rabul
 
súgó
Hair
 
súgó
Zsolnay Fényfesztivál