Ti aztán jól megvárakoztattátok a rajongókat az új nagylemezzel. Mi volt ennek az időhúzásnak az oka?
A lemezcsinálásnak van egy jól értelmezhető gyakorlata, de a dalírásnak nem nagyon. A sorrendet viszont biztosan nem lehet felcserélni – előbb dalokat kell írni, csak utána tudod felvenni őket. A dalok meg kikövetelik a maguk idejét. A zenekar első négy lemeze négy-öt év alatt jött ki, de azt gondolom, nincs értelmezhetetlen távolságban most sem az ezt megelőző: a 2014-es EP-sorozat azért egy nagylemeznyi dal volt.
A lényeg, hogy itt a Dicsőség, ami egy hihetetlenül jó album lett! Te milyennek érzed a lemezt?
Kedves és egyszerre provokatív címe ez az új lemeznek. Egy zenekar dicsősége az, ha zenekar tud maradni – olyan, amelyik kísérletezik, kételyeket fogalmaz meg, állandóan rákérdez saját magára. Közben meg ez az elhasznált és avítt szó tulajdonképpen semmit nem jelent: kong az ürességtől, arra való, hogy nagybetűkkel legyen felírva bárhová. De valahogy azokban az emberi történetekben, amiket a dalok elbeszélnek, ez az élmény van.
Meghallgatva az albumot, az az érzésünk, hogy a 30Y most valamit nagyon elkapott, és letette az asztalra az életmű legfontosabb lemezét.
Szerintem ez a legjobb 30Y lemez. Ha nem így gondolnánk, nem volna lemez. Az ember nem csinálja meg élete második legjobb lemezét, mindig a legjobbat csinálja.
Az album a digitális platformokon kívül CD-n és kazettán is megjelenik. A kazetta ötlete honnan jött?
Ádi dobta fel egyik próbán, hogy bírná, ha lenne kazettánk. Egyrészt azért, mert sose volt még a 30Y-nak ilyenje, meg persze azért is, mert az Ádi és a Zaza kocsijában kazettás magnó van. Egyébként meg a mágnesszalag hangja maga a csoda.
A végén nem kerülhetünk meg egy kényes kérdést. A kvótanépszavazás ügyében tett tökös véleménynyilvánításotok sokaknál kiverte a biztosítékot. Hogy látod, szükségetek volt erre a felhajtásra?
A gyűlölet és a félelem nem segítenek sem mások, sem saját magunk megértésében. Erkölcsi, és nem pártpolitikai kiállás volt ez a zenekar részéről – világos és egyértelmű. De pont ugyanebből a pozícióból beszélnek a dalaink: nem kinyilatkoztatunk, hanem beszélgetünk, kérdezünk, mert valahogy így lehet viszonyban lenni a világgal.